Létrehozva: 2020.11.25.

Elképesztő történettel állt elő az Ilonka néni és Gyurka bácsi halálát okozó újpalotai gyújtogató

Letartóztatták M. Andrást, akit a brutális újpalotai gyújtogatással gyanúsítanak.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, az újpalotai Pázmány Péter utcában lévő lángoló melléképülethez hétfőn hajnalban riasztották a rendőröket. A kiérkező katasztrófavédők a tűzből még ugyan kihozták az ott lakó 60 éves házaspárt, Ilonát és Györgyöt, azonban életüket már nem tudták megmenteni. György a helyszínen, Ilonka a kórházban vesztette életét. Egyedül unokájuk, a 12 éves Balázska élte túl a tragédiát, akit nagypapája az utolsó pillanatban kimenekített a tetőre.

Fotó: Katasztrófavédelem

Kiderült, hogy a tüzet a gyanú szerint a velük élő munkatársuk, az alkoholgondokkal küzdő M. András okozta, aki bosszúból gyújthatta fel az épületet, miután főnöke – a folyamatos ittassága miatt – kirúgta. A férfi elmenekült a helyszínről, aznap délelőtt elfogták, még ekkor is részeg volt.

A férfi a rendőrségen nem tett vallomást, a mai napon tartott előzetes tárgyalásán azonban 30 napra letartóztatták. De fellebbezett a döntés ellen.

A férfi tagadta bűnösségét a bíróságon. Azt állítja, hogy a tüzet egy fatüzelésű kályha okozta.

A Bors információi szerint András azt is tagadta, hogy szándékosan elmenekült volna, szerinte csak a részegsége miatt kódorgott a kerületben.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek