RETRO RÁDIÓ

Az ország nem állhat le, a parlamenti képviselőknek is dolgozni kell: 34 törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Az ország nem állhat le, a parlamenti képviselőknek is dolgozni kell: 34 törvényjavaslatot nyújtott be a kormány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 11. 12:52

A családok védelme érdekében és a kamupártok ellen is nyújtott be törvénymódosítási javaslatot a kormány.

A járványhelyzet rendkívüli próbatétel elé állítja az egész országot. A legfontosabb feladat a védekezés, ám az ország nem állhat le – mondta a Facebookon közzétett videójában Szentkirályi Alexandra.

„Az egészségügyi védekezés mellett a munkahelyeket és a gazdaságot is meg kell védeni. Ahogy mindenkinek az országban, úgy a parlamenti képviselőknek is dolgozniuk kell. Ezért is nyújtottunk be tegnap 34 törvényjavaslatot, köztük a kamupártok elleni törvénymódosítást és a családok védelméről szóló alaptörvény-módosítást.”

A kormányszóvivő elmondta, a vírus elleni védekezés mellett az ország jövőjét is szem előtt kell tartaniuk. Hangsúlyozta, a kormány folyamatosan dolgozik, folytatják a munkát.

  A legfontosabb feladatunk most a védekezés, az ország azonban nem állhat le. Az egészségügyi védekezés mellett a munkahelyeket és a gazdaságot is meg kell védeni. Ahogy mindenkinek az országban, úgy a parlamenti képviselőknek is dolgozniuk kell. Ezért is nyújtottunk be tegnap 34 törvényjavaslatot, köztük a kamupártok elleni törvénymódosítást és a családok védelméről szóló alaptörvény-módosítást. A vírus elleni védekezés mellett az ország jövőjét is szem előtt kell tartanunk! A kormány is folyamatosan dolgozik, folytatjuk a munkát! Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. november 11., szerda

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.