RETRO RÁDIÓ

Szlávik János: a favipiravirral kedvezőek a tapasztalatok a fertőzés korai szakaszában

Szlávik János: a favipiravirral kedvezőek a tapasztalatok a fertőzés korai szakaszában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 04. 19:40

A koronavírus-fertőzés korai szakaszában kedvezőek a tapasztalatok a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap a közmédiának.

Szlávik János kiemelte: a favipiravir egy influenza kezelésére használható gyógyszer a Távol-Keleten, Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között lehet adni a betegeknek. Azt mondta: Magyarországon elegendő mennyiség áll rendelkezésre belőle a betegek ellátására, de nemsokára itthon is megkezdődik a gyártása. Hozzátette: adagolása a testsúlytól függ, naponta több tablettát kell beszedni. Úgy tűnik, nagyon kevés mellékhatása van, viszont gyorsan hat, a korai stádiumban kezelt betegeknél hamar elmúlik a láz és jobban lesznek – mondta.

Fotó: Markovics Gábor

Szlávik János a túlsúlyt is a koronavírus-fertőzés magas kockázati tényezői közé sorolta. Úgy fogalmazott: a járvány eleje óta ismert volt, hogy a koronavírus az idős, krónikusan betegekre jelent nagyobb veszélyt, és rizikófaktort jelent a szív- és tüdőbetegség, a daganat, valamint a dohányzás is. A túlsúlyosokra – főleg az extrém módon elhízottakra – a főorvos szerint azért is veszélyesebb a fertőzés, mert nehezebben kapnak levegőt, és rosszabb az oxigénforgalmuk, mint a normál súlyúaknak, emellett nehezebb lélegeztetni is őket, ráadásul a túlsúly mellé gyakran sok más krónikus betegség is társul, például magas vérnyomás, cukorbetegség vagy szív- érrendszeri betegségek. Közölte: többféle vakcinakutatás folyik a világon, és néhány vakcinát már törzskönyveztek. Magyarország az Európai Unió tagállamaként elegendő mennyiségű vakcinához jut majd hozzá, de erre – úgy tűnik -, a jövő év elejéig várni kell – tette hozzá Szlávik János.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte a favipiravir hatóanyagú gyógyszer klinikai vizsgálatát – mondta a favipiravir hazai fejlesztésével foglalkozó konzorcium vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Keserű György Miklós akadémikus (Természettudományi Kutatóközpont) közölte: a gyógyszer további vizsgálatát az orvostudományi egyetemek és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet végzik. A klinikai tesztek célja, hogy itthon is alátámasszák a gyógyszer hatékonyságát, ezután engedélyezhetik teljes körűen a medicinát.

Kitért arra is, hogy első körben száz beteg kezelésére elegendő gyógyszert kapott Magyarország Japántól, ezt fogják felhasználni az öt egészségügyi centrumban. A teljes engedélyeztetési eljárás hat hónap-egy év lesz, de – az ideiglenes engedély birtokában – a tesztek alatt is „eljuthat a készítmény” a magyar betegekhez – fogalmazott Keserű György Miklós.

Kifejtette, hogy az eredetileg Japánban kifejlesztett favipiravir enyhe és középsúlyos koronavírus-fertőzéssel küzdő betegek kezelésére alkalmas. A Japánban elvégzett kutatások megerősítették, hogy még a kezdődő tüdőgyulladással küzdő koronavírusos betegek esetében is hatékony a gyógyszer – tette hozzá.

„Átlagosan mintegy hat nap alatt kisöpri a koronavírust az emberi szervezetből, és hozzájárul ahhoz, hogy átlagosan tizenkét nap alatt a klinikai tünetek is javuljanak”. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a láz, a légzési nehézség és a köhögés, így nincs szükség intenzív terápiás ellátásra – hangsúlyozta az akadémikus.

Idén áprilisban kezdte fejleszteni a Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a széles spektrumú japán antivirális gyógyszert, a favipiravirt. A Japánban végzett, tudományosan megalapozott klinikai vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a hatóanyagot tartalmazó Avigan tabletta

a kezdődő tüdőgyulladással kezelt, középsúlyos állapotú koronavírusos betegekben megakadályozta a vírus szaporodását, és 12 nap alatt enyhítette az olyan klinikai tüneteket mint a láz vagy a légzészavar.

Így a már korábban engedélyezett remdesivirrel együtt már két antivirális gyógyszer hatékonyságát igazolták a Covid–19 fertőzés ellen – idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdai közleménye Keserű György Miklós akadémikust (TTK), a favipiravir fejlesztését végző konzorcium vezetőjét.

[Frissítés: Kiderült, hogy az országban elsőként a szegedi klinkán fekvő betegek kapják meg a szert.]

A tárca közlése szerint a hatóanyag hazai klinikai vizsgálatait végző HECRIN Konzorcium vezetője, Kovács L. Gábor akadémikus (PTE) is megerősítette, hogy az Avigan sikeresen akadályozta meg a betegek állapotának romlását, és ezzel sokuknál elkerülhetővé vált az intenzív terápiás kezelés.

A szakember hozzátette, hogy a konzorcium megszerezte az Avigan magyarországi klinikai vizsgálatához szükséges engedélyeket, így az orvostudományi egyetemek klinikáin, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben megkezdődhet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a japán kormány által biztosított gyógyszer felhasználása.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.