RETRO RÁDIÓ

Nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés

Nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 24. 16:12

Szlávik János szerint a védekezés alapvető eleme a maszk használata.

A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni – mondta a Dél-pesti Centrum kórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János továbbra is a védekezés alapvető elemének nevezte a szigorú, szabályos – az orrot és a szájat egyszerre eltakaró – maszkhasználatot, illetve a fertőtlenítést, amivel – mint mondta – magunkat és a környezetünket is védjük.

Felhívta a figyelmet arra, hogy most már minden olyan szabadtéri rendezvényen, így a sporteseményeken is kötelező a maszkhasználat, ahol nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot.

Fotó: Markovics Gábor

Az influenza-oltásról azt mondta: amennyiben a rizikócsoportba tartozó embereket – a gyermekeket, a kisgyermekeket, a várandós nőket és az idős, beteg embereket – beoltják influenza ellen, panaszok jelentkezése esetén az orvosok nagy valószínűséggel tudják elkülöníteni az influenzás és koronavírusos betegeket.

A felső légúti tünetekben szenvedőknek azt javasolta, hogy háziorvosuktól kérjenek otthoni koronavírus-tesztet.

Szlávik János szólt az általában immunerősítő hatású szerek – a C- és D-vitamin, a cink és a szelén – szedésének fontosságról is, hozzátéve, hogy napi 2000-3000 egység D-vitamin bevitele nagyon sokat segíthet a koronavírus elleni védekezésben.

Kitért arra is, hogy mivel a felnőttekhez képest a gyermekek nagyobb arányban hordozzák tünetmentesen a vírust, ezért a szünetben „távol kell tartani” őket az idős és beteg rokonoktól.

A főorvos szerint nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés, majd jelezte: „senki nem tudja megmondani”, hogy mikor indul csökkenésnek az esetszám.

Rámutatott: egész Európában megfigyelhető, hogy az emberek belefáradtak az állandó korlátozásokba és a szigorú maszkhasználatba.

„Ez ellen harcolni kell és elmagyarázni, hogy tartsanak ki még egy darabig, hiszen a védőoltás már karnyújtásnyi közelségbe került” – hangoztatta.

Tájékoztatása szerint a jelenlegi helyzetben a magyar egészségügyi rendszer kész a koronavírusos betegek fogadására, ellátására és gyógyítására.

Szlávik János beszámolt arról, hogy a Magyarországon elérhető vírusellenes szerekkel – köztük a favipiravirral és remdesivirrel – kapcsolatos vizsgálatok két-három hónap múlva zárulnak le, akkor fognak tudni pontos adatokat közölni azok hatékonyságáról.

Összegzésként azt mondta: Magyarország európai viszonylatban a járvány tekintetében a középmezőnyben van, a továbbiakban várható az esetek számának emelkedése még, de „ha mindannyian komolyan védekezünk és betartjuk a szabályokat, nem lesz olyan súlyos a helyzet, mint több más európai országban”.

Meghalt 38 többségében idős, krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 38 701 fő, írja a kormányzati tájékoztató portál szombat reggeli közleményében. 1820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 56 098 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 1390 főre emelkedett, 16 007 -en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 38 701 fő. Az aktív fertőzöttek 29 %-a, az áldozatok 37%-a, a gyógyultak 29%-a budapesti. 2245 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 205-en vannak lélegeztetőgépen.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.

A kormány csütörtökön közzétett rendelete alapján, kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló maszk nélkül mondhatja el felszólalását. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására.

Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.