RETRO RÁDIÓ

Kiderült: nekik ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát

Kiderült: nekik ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 02. 07:40

A statisztikákból kitűnik, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre.

Idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát. A koronavírus-járvány alatt indított tájékoztató kampánynak is köszönhető, hogy egy év alatt bő százmillió forinttal több felajánlás érkezett a mentőkhöz, amivel a leginkább támogatott szervezetté léptek elő a tavalyi harmadik helyük után.

Fotó: MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az SZJA 1 százalékos felajánlásából 2020-ban. A statisztikákból az is kitűnik azonban, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat: 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek valamilyen magyarországi vallási közösség javára. A civileknek 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, idén már csak 1 millió 600 ezren.

Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.