Létrehozva: 2020.10.16.

Dráma: A mentőket várta koronavírus-tesztje miatt Éva, amikor kilakoltatták

Az asszony hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket várhassa meg.

Nem elég a rettegés a kórtól, még az otthonát is elvesztette: kilakoltatták a koronavírus-tesztre váró 66 éves Kiskorényi Gézáné Évát, aki épp a mentőket várta, amikor rendőri kísérettel megérkezett a végrehajtó.

Fotó: Pixabay

„Egy hete lázas vagyok esténként, ráz a hideg és nincs erőm. A háziorvosom pénteken megrendelte a tesztet, a mentők mostanra ígérték, hogy jönnek. Az utcán ücsörögjek, ha kiraktak? Legalább a tesztelést várják meg!„ – kérlelte a végrehajtót a kabátban és kendőben is lázasan vacogó asszony, mindhiába.

„Az, hogy valaki koronavírus-tesztre vár, a jogszabály szerint nem teszi lehetővé az eljárás elhalasztását. Az sem lenne halasztási ok, ha már levették volna a mintát és már csak az eredményre várna. Csak ha a koronavírus-fertőzés igazoltan megállapítható és elrendelték a házi karantént, csak abban az esetben állna módomban elhalasztani az eljárást” – citálta az ide vonatkozó jogszabályokat Varga Levente Árpád végrehajtó, aki rendőrökkel a sarkában a verandáig követte Évát.

„Jöjjenek csak be, remélem, megbünteti magukat az Isten és megkapják a vírust mindannyian tőlem! Meg is érdemlik, mert ennyi emberség nincs magukban” – szórta átkait megkeseredetten a nő, miközben a hatóság emberei követték őt a házba. A konyhában elpityeredett, csak pár dolgot pakolt össze egy szatyorba.

Éva tíz éve két ingatlanra felvett 36 millió forintot, állítja, hogy zsarolták miatta. Visszafizetni viszont a nyugdíjából esélye sem volt. A bank 8 millió forintért szerezte meg a házat, az idős asszony pedig otthontalanná válva átmenetileg rokonokhoz költözött – írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast