RETRO RÁDIÓ

„Apa értem halt meg, hogy megmentsen” – így vesztette el a 10 éves Gergő a lábát

„Apa értem halt meg, hogy megmentsen” – így vesztette el a 10 éves Gergő a lábát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 24. 15:45

Hat héttel ezelőtt horrorbalesetet szenvedett a kárpátaljai család Nagypalád közelében.

Szabó Gergő családjával majdnem egy héttel ezelőtt brutális balesetet szenvedett. A volánnál a családapa ült, aki életét vesztette, Gergő, a testvére és Judit súlyosan megsérültek. A kisfiúnak emiatt amputálni kellett az egyik lábát.

„Gergő két hete bőrátültetésen esett át, ami hála istennek, nagyon jól sikerült. A térdét teljesen körbe kellett ültetni bőrrel, amit a combjából és a vádlijából pótoltak. Még kímélnie kell a lábát, de hazaengedték. Nagyjából két hét múlva engedik a budapesti Bethesda Gyermekkórházba, ahol a rehabilitációját fogja végezni” – mesélte a fejleményeket a Borsnak a szerencsétlenül járt fiú édesanyja, Szabó Judit.

Az orvosok azt mondták több műtétre valószínűleg nem lesz szüksége a kis Gergőnek, kötözésre és felülvizsgálatokra kell csak járnia. Nemrég pedig apukája sírjához is elment édesanyja társaságában, amikor könnyek között egy megrendítő vallomást tett:

„Azt mondta, hogy apa érte halt meg, azért, hogy megmentse” – árulta el az édesanya.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.