RETRO RÁDIÓ

Ezért támadtak a 62 éves magyar férfira a tinédzserek – videó

Ezért támadtak a 62 éves magyar férfira a tinédzserek – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 13. 04:30

Megdöbbentő videófelvétel jutott el a Riposthoz.

A Győrben élő Cs. László számolt be lapunknak arról, hogy a 62 éves édesapját vasárnap hajnalban három fiatal összeverte egy büfé előtt. Az ügyben feljelentést tesz a család.

„A később kikért kamerafelvételeken is az látszik, hogy édesapám beszélget a pultossal, majd mögé áll három 18 év körüli fiatal. Úgy tudom, szóltak a pultosnak, hogy ők is szeretnének rendelni, apu pedig azt mondta, máris odaengedi őket. Ezután kezdődik a szóváltás. Apu megfordul, feltartja a kezét, mint aki nyugtatni akarja a fiatalokat, ám a következő pillanatban az egyik gyerek nekiment és fellökte. Apu felállt, odament ahhoz, aki fellökte, de ekkor már ráugrik a többi is és ütlegelni kezdik. Ezután kikerülnek a kamera látszószögéből…”

László elmondása szerint édesapját jó tíz percen át ütötték, fejbe rúgták, ököllel verték, majd magára hagyták az egyik üzlet előtt.

Édesanyám és a velük élő 80 éves nagymamám sírva hívott fel, amikor meglátták a véresen hazasétáló apukámat. Szerencsére édesapám a körülményekhez képest jól van, de orvoshoz megyünk, ahol látleletet vesznek és amit csatolunk a feljelentéshez.

István az eset után azt mondta, képtelen feldolgozni a történteket, a fiatalok ugyanis akár az unokái is lehettek volna. Ezért sem érti, hogy tehették ezt vele.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.