RETRO RÁDIÓ

Részegen támadt a kórházi dolgozókra a veszélyhelyzet idején

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 14. 13:40

Ítéletet hirdetett a Szolnoki Járásbíróság.

Három év börtönre ítélte a Szolnoki Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki a veszélyhelyzet idején sértegette, bántalmazni akarta az őt ellátó kórházi dolgozókat – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi április 19-én súlyosan ittas állapotban felhívta a mentőket, hogy koronavírusra jellemző tüneteket észlel magán. A mentők kórházba vitték, ahol több egészségügyi dolgozó rászólt, hogy tartsa be a kötelező egymás közötti távolságot. A férfi erre trágár szavakkal illette a kórház személyzetét, agresszíven viselkedett, az őt csillapítani igyekvő egyik beteghordót ököllel próbálta megütni. A sértettnek aztán sikerült a vádlottat földre teperni és a biztonsági szolgálat segítségével a rendőrök megérkezéséig a helyszínen tartani – írták.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt és három év börtönre ítélte, és elrendelte három felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésének végrehajtását is – közölték.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.