Marics Peti
A Ripost körülnézett a fővárosban, mennyire tartják be a maszkviselés szabályait az emberek.
Azt tapasztaltuk, hogy a többség fegyelmezett, de megfigyelhető egy kis lazulás: egyre többen a védőeszköz nélkül szállnak fel a buszra, villamosra, anélkül mennek be az üzletekbe. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa hangsúlyozta: a maszk viselése akkor hatásos, ha mindenki hordja, hiszen elsősorban nem magunkat, hanem egymást védjük. Legutóbbi bejegyzésében azt írta: nyugodtan szóljunk rá arra, aki nem tartja be a szabályt.
A Ripost tett egy próbát: kollégánk több, maszkot nem, vagy nem megfelelően viselő embert is figyelmeztetett. Egy fiatalember azzal védekezett, hogy a munkahelyén is viselnie kell a maszkot, elege van belőle. Volt, aki úgy vélte, úgysem ér semmit, de azért figyelmeztetésre fölvette. Többen rögtön úgy reagáltak: éppen most elfelejtették feltenni, és már vették is elő.
„Január óta nem kaptam el sem én, sem senki a környezetemben. Itt van nálam a maszk, de már nem teszem fel„ – érvelt egy fiatal férfi. Egy idős hölgy arról panaszkodott, hogy a szemüvege bepárásodik, ezért nem viseli.
Dr. Végh József coach, kriminálpszichológus szerint érthető, ha elfáradtunk. A maszkellenesek úgy érezhetik, önrendelkezési jogukban korlátozzák őket, ámde a szabály semmibe vételével mások egészséghez való jogát veszélyeztethetik.
„Az is érthető, ha szeretnénk visszakapni régi megszokott életünket, és ha nem hordunk maszkot, úgy érezhetjük, mintha „nem is lenne semmi baj”, tehát ez egyfajta tudatalatti védekezés. Éppen ezért kell tudatosítani magunkban: sajnos a veszély még nem múlt el” – mondta a szakértő.