Létrehozva: 2020.06.22.

Megszólal a magyar virológus: a koronavírus még jó ideig itt marad velünk

Megszűnt a veszélyhelyzet, de megszűnt-e a veszély is? Mire számíthatunk, kell-e tartani attól, hogy visszatér a járvány, mikorra lesz oltás? A Ripost az egyik legilletékesebbtől, dr. Kemenesi Gábor virológustól, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusától kért választ, aki elárulta: ő maga inkább itthon nyaral.

Ripost: Sok mindent hallottunk a maszkviselésről, ön szakemberként arra buzdít, hogy viseljük minél több helyen, vagy elég, ha a szabályoknak eleget teszünk? Véd a maszk?

Fotó: Kemenesi Gábor

Dr. Kemenesi Gábor: Mindenkinek azt javaslom, hogy figyelje, amit a hatóság mond és az alapján járjon el, nem pusztán azért, mert a szabályokat be kell tartani, hanem azért is, mert a járványok dinamikus rendszerben változnak, ilyen a természetük. A hatóságok a szakemberekkel együttműködve, az emberek érdekében hozzák a járványügyi szabályokat, a legfontosabb információk náluk futnak össze. Most már szabadabban mozoghatunk, de zárt térben véd a maszk – bennünket és a többieket is. Még mindig pandémia van, és most minden további attól függ, mennyire fegyelmezettek az emberek.

Ripost: Ön hord maszkot?

K.G.: Zárt térben, közösségben igen, otthon természetesen nem. Ha átmegyek egy másik épületbe vagy irodába, akkor is felveszem a saját érdekemben és mások érdekében is.

Ripost: Mit gondol a gumikesztyű használatáról? Szükséges az is?

K.G.: A gyakori kézmosás elegendő. Kesztyűre az egészségügyben dolgozóknak szükségük lehet, de a hétköznapi életben túlzás, ha megfelelő a személyes higiénia.

Ripost: Megnyitották a határokat Európában, utazhatunk külföldre is. Ön hol nyaral?

K.G.: Alighanem itthon, és nem zsúfolt helyen. A vírust az juttatta el mindenhol a világban, hogy az emberek utaznak, jönnek-mennek. Én most nem tartom célszerűnek, hogy valaki kiugorjon pizzázni Milánóba vagy a Maldív-szigeteken szörfözzön. Az, hogy megnyitották a határokat, egy lehetőség, sokan utaznak a munkájuk miatt vagy más fontos ügyben, ez a korlátozás megszűnt, de nem azt jelenti, hogy hasznos, ha sokat utazunk, a járvány szempontjából semmiképp. Mint említettem, a világjárvány most is tart, én most nem mennék Horvátországba nyaralni. A vírus nem ismeri a határokat. Ha nem muszáj, én nem utazom most külföldre. Ettől függetlenül, ha az adott időszak járványügyi helyzete engedi, ennek nincs akadálya.

Ripost: Ön szerint mikorra várható a járvány második hulláma?

K.G.: Egyre több tudományos érv szól amellett, hogy a koronavírus ősszel egy új hullámban gyűrűzhet vissza bizonyos területekre, tehát nagy esély van rá, hogy lesz második hullám, érdemes erre felkészülni. Nem újdonság ez a szélmalomharc: az influenzánál is hasonló zajlik minden évben. Csakhogy az influenza esetében van már oltás, van gyógyszer és ismerjük is. Sokan gondolják azt: „minek az nekem, úgyis túlélem!” De az oltással másokat is védünk. Lehet, hogy meggyógyulunk, de addig átadhatjuk a fertőzést másoknak, akik viszont talán kórházban kötnek ki emiatt. Erre is érdemes gondolni.

Ripost: Mire számíthatunk, ha visszatér a járvány Magyarországra?

K.G.: Most már jobban tudjuk, mivel nézünk szembe, felkészültebben várjuk és így kevésbé történhet majd meg az, ami Olaszországban, ahol későn intézkedtek és így gyorsan terjedt a fertőzés. Vannak védekezési eszközeink, hogy kevésbé legyen majd súlyos a második hullám, ne veszélyeztessen emberéleteket és a gazdaságot.

Ripost: Mikorra lehet oltás? Hol tart a fejlesztés?

K.G.: A vakcina a megelőzést szolgálja, antitest termelésére készteti a szervezetet és megtanítja védekezni a kórokozó ellen. Kiválasztottak öt vakcinát, ezek a legígéretesebbek, ezért anyagilag is támogatják a fejlesztést. Már átmentek a biztonsági teszteken. Sok embernél kell megfigyelni, hogy meddig, milyen mértékben véd, ez még évekig tartó feladat. Sosem látott gyorsasággal zajlik minden, ha sikerül megtalálni a minden szempontból megfelelő oltóanyagot, az áttörés lesz.

Ripost: Ön kötelezővé tenné a vakcinát, vagy ajánlaná, és az emberek dönthessenek szabadon a beadatásáról?

K.G.: Ez attól függ, hogy áll majd a járvány és milyen a terjedés dinamikája, ezek határozzák meg ezt a döntést. A kockázati csoportot, az időseket és krónikus betegeket, egészségügyi dolgozókat mindenképp meg kell majd védeni.

Ripost: Ön is beadatná magának?

K.G.: Igen. Mint virológus, pontosan tudom, hogy az oltás nem arról szól csupán, hogy magamat megvédem, hanem társadalmi érdek is. A cél a nyájimmunitás kialakulása, ezért azoknak is érdemes beadatniuk majd, akik nem tartoznak a kockázati csoportba. Először legyen meg a biztonságos, engedélyezett oltás, akkor lehet róla döntéseket hozni.

Ripost: Meddig kell félnünk a Covid-19-től?

K.G.: Félni nem érdemes, az óvatosság viszont indokolt. Ez a vírus világjárványt okozott és egyelőre köztünk van, nem ismerjük még kellőképpen. Egy darabig együtt kell vele élnünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra