Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.26.

Novák Katalin: Ismét jó hírekkel indult a nap

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésben reagált a KSH legújabb népesedési adataira.

Összesen 7239 gyermek jött világra idén májusban, ami 137 újszülöttel – 1,9 százalékkal – több, mint 2019 azonos havában volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett népmozgalmi gyorsjelentéséből. Mivel az elhunytak száma pedig 3,9 százalékkal csökkent, az úgynevezett természetes fogyás 18 százalékkal csökkent tavaly májushoz képest.

A házasságkötések száma ugyanakkor csökkent. Idén májusban 4695 pár lépett frigyre, ami harminc százalékkal kevesebb, mint 2019 májusában volt. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy míg tavaly a 2019 februárjában bejelentett családvédelmi akcióterv éreztette pozitív hatását, addig az idei esküvői szezon elejére a koronavírus-járvány, és a kijárási korlátozások nyomták rá a bélyegüket.

A KSH adatai szerint az év első öt hónapjában 36 527 gyermek jött világra, ami 1664-gyel – 4,8 százalékkal – több a 2019. január-májusi születésszámnál. Ennek megfelelően az úgynevezett teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke is emelkedett. Idén 1,48 volt a 2019 első öt hónapjára számított 1,40-hez képest.

A halálozások száma idén 5,8 százalékkal, volt kevesebb, mint 2019-ben január és május között.

A születésszám emelkedése halálozások mértékének csökkenése következtében a természetes fogyás a 2019. január–májusi 23 171 főhöz képest 18 129 volt idén, ami 22 százalékos mérséklődést jelent.

A házasságok száma még a májusi negatív adatot számítva is jelentősen emelkedett. 20 885 pár lépett frigyre idén májusig, ami 28 százalékkal, 4522-vel több házasságkötést jelent tavalyhoz képest. Január–márciusban 101, áprilisban 8,8 százalékkal több, míg májusban 30 százalékkal kevesebb esküvő volt, mint 2019 azonos hónapjaiban. Ennek az adatnak a kapcsán a KSH gyorsjelentése is megjegyzi, hogy a kisebb mértékű áprilisi növekedés és a májusi csökkenés hátterében a koronavírus járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvények megtartását korlátozó intézkedések állhattak.

A gyorsjelentést Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésben reagált:

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek