Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.21.

Müller Cecília: nem szabad hátradőlni, mert még világjárvány van

Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, Magyarországon a nagyon sikeres járványkezelésnek köszönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt.

Ugyanakkor a vírus nem tűnt el az országból, hiszen még kórházban is ápolnak koronavírusos betegeket – fűzte hozzá.

„Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel” – hangsúlyozta. Az úgynevezett járványügyi egység feladata ezért éppen az lesz, hogy azonnal reagáljon, ha szükséges – tette hozzá.

Az egységben népegészségügyi szakemberek, illetve a rendvédelmi szervek, az Állami Egészségügyi Központ, valamint a mentőszolgálat, a kórházparancsnoki rendszerben dolgozók és a fertőtlenítéseket végző honvédek vesznek részt – mondta. Müller Cecília reményét fejezte ki, hogy az egység bevetésére nem lesz szükség, ugyanakkor – jegyezte meg – még nincs se vakcina, se célzott terápia, amellyel mindenkit meg lehet gyógyítani. Ebben a helyzetben maradnak a „klasszikus” járványügyi intézkedések – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Magyarországon „tiszteletreméltó” és fegyelmezett kultúra alakult ki a járványügyi szabályok betartása terén, ami hozzájárul a sikeres védekezéshez. Úgy érzi, és ezért hálás is, hogy sikerült együttműködést kialakítani a járvány elleni védekezés irányítói és a lakosság között.

„Csak így, együtt tudtuk ezt a teljesítményt nyújtani” – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól