Ez a kívánsága még teljesült Bálint gazdának

Elcsukló hangon vette fel a telefont Szabó József kertészmérnök, a Főkert Zrt. egykori vezérigazgatója, amikor Bálint gazda, Gyuri bácsi kapcsán kerestük meg. Kettejüket a szakmai szálakon túl szoros, lelki kötelék tartotta össze, éppen két hete beszéltek utoljára.

„Olyan volt ő nekem, mint a nagypapám”

József gyermekkorában éppen az Ablak című műsor és Bálint György hatására döntötte el, hogy a növényekkel szeretne foglalkozni. 8-10 évvel ezelőtt találkoztak először személyesen.

„Onnantól sűrűn beszéltünk. Gyuri bácsi hihetetlenül kedves és emberséges volt, utoljára ő maga hívott fel telefonon, érdeklődött, hogy vagyunk. A vírus miatt régen találkoztunk, éppen terveztem, hogy meglátogatom, de az élet közbeszólt. Vasárnap este, mikor meghallottam a hírt, hogy elment, gyújtottam egy gyertyát, és egy órán át csak bámultam magam elé, és gondolkoztam. Nagyon sok szép közös emlékünk volt.”

József szerint Bálint gazda példás életet élt: nem csak szakmailag, de emberileg is jeles volt, és hihetetlen akaraterő volt benne. Nem volt könnyű élete, de sose adta fel. Mindig talpra állt.

„Gyermekként szívta magába a föld, a növények és az állatok szeretetét”

„Bálint gazda édesapja agrárvállalkozó volt, úgyhogy már gyermekként magába szívta a föld szeretetét. De nem csak azt: rajongott az állatokért is, főként a lovakért” – emlékezett vissza Szabó József, majd azt is elmondta: gyermekkorában már volt saját pónija, és ez a szerelem megmaradt az életében, számtalan lovas emléke volt. Az egyik ilyen például még a II. világháború alatt történt: a századukban volt egy fekete mén, amit senki sem tudott megülni.

„Nyár volt. Félmeztelenül, bakancsban közeledtem a lóhoz, amely rögtön hátracsapta a füleit, vicsorított és kapálta a földet az első lábaival. Közeledtem hozzá, a nevén szólogattam, megpaskoltam a nyakát és a szügyét, nyugtattam, szépen szóltam hozzá és – mit tesz isten! – a ló meghunyászkodott” – mesélte egyszer Bálint gazda egy interjúban a lovaskalendáriumnak.

„Aztán az 50-es években minden megváltozott, az állam elvett tőlük mindent. De nem adta fel, mindig talpra állt” – tette mindehhez hozzá Szabó József, aki azt is hangsúlyozta: ezért és hihetetlen emberségessége és szakmai tudása miatt is volt a példaképe.

Még 100 évesen is aktívan dolgozott

„Amennyire tudom, még élete utolsó napjait is munkával töltötte, az utolsó pillanatig hihetetlenül friss volt szellemileg. Egyszer megkérdeztem, hogyan csinálja, hogy ennyi idősen is ilyen jó formában van: azt mondta, a munkának köszönheti. Hihetetlenül elhivatott volt. Igyekezett segíteni nekünk, az utánpótlásnak, mert szerette volna, ha a szakma jó kezekben van. Azt gondolta erről, mint a faültetésről: a fákat gyermekeinknek ültetjük, aki fát ültet, az a jövőbe veti bizalmát. Mindig ezt mondogatta” – árulta el a kertészmérnök, majd hozzátette: Gyuri bácsi nem csak szellemileg, de fizikálisan is sokáig friss volt.

„Amikor részt vettünk közösen protokolláris faültetésen, ő sosem engedte, hogy azt más fejezze be. Ha húsz percen át tartott a földlapátolás, akkor addig csinálta” – emlékezett vissza mosolyogva József, aki azt is kiemelte: Gyuri bácsi ismerte szinte Budapest összes fáját, bokrát, majdnem mindről tudott egy kedves történetet. A legkedvesebb helyszínei a Margit-sziget, a Gellért-hegy és a Népliget voltak.

Még ehetett a pár éve ültetett barackfa terméséből

Az egykori baráttól azt is megtudtuk, Gyuri bácsi 100. születésnapjára is fát ültettek tisztelői: a Gesztenyés kertben kapott egy gesztenyefát. De nem ez volt a kedvence, hanem a kajszibarack: nagy odafigyeléssel viselte gondját saját kertjében egy kajszi-fának, ám az is megöregedett. Pár éve – mielőtt kipusztult volna – Bálint gazda ültetett mellé egy fiatalabbat.

„Azt mondta nekem akkor, hogy Józsikám, én akkor már boldog leszek, ha ennek a csemetének a gyümölcséből ehetek még. Valóra vált a kívánsága: éppen tavaly termett úgy 5-6 barackot a fa először. Nagyon örült, azt mesélte, mézédes lett a termés”

Általában szabálykövető volt, de azért voltak kivételek

József egy másik kedves története nem a szakmához, hanem a vezetéshez kötődik.

„Egy közös utunk alkalmával mesélte, hogy 1939-ben szerzett jogosítványt, amikor még baloldali közlekedés volt az országban. 95 éves korától azonban nem hagyták vezetni, ez rosszul esett neki. Azzal a jellegzetes, huncut mosolyával ehhez még hozzátette, hogy ő azért ezt nem mindig tartja be. Meglepődtem, mert alapvetően szabálykövetőnek ismertem meg, de tudtam, hogy ha veszélyes lenne, nem csinálná” – zárta gondolatait József, majd meghatódva hozzátette:

Bálint gazda folyton mosolygós és huncut tekintete mindig vele marad.