Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.30.

Döbbenetes fejlemény a megerőszakolt érdi tinilány ügyében

Kiderült, mi állt a 15 éves lány történetének hátterében.

Mint a Ripost beszámolt róla, az Origo információi szerint hétfőn reggel Érden, egy 15 éves lányt ismeretlen támadók betuszkoltak egy autóba, elvitték valahova, majd megerőszakolták. Ezek után kitették az egyik helyi utcában és ott hagyták. A rendőrség most a police.hu oldalon cáfolta a történteket: Mint írják, egy elrabolt és megerőszakolt tinédzserről tett bejelentést a rendőrségen a lány 16 éves barátja június 29-én délután fél 5 körül. A lány állította, hogy aznap fél kilenckor az Alsó utcában megállt mellette egy fekete Audi, kipattant belőle két ismeretlen férfi, valamit az arcához szorítottak, berakták a kocsiba, majd egy raktárépületben tért magához. Rövid ideig volt eszméleténél, közben kést szorítottak a torkához, megerőszakolták, majd órákkal később egy érdi utcában kilökték a járműből, ott találkozott össze barátjával.

Képünk illusztráció (Fotó: 123rf) Miközben a mentők orvosi vizsgálatra kórházba vitték a lányt, látleletek készültek, mintavétel és testszemle zajlott, a rendőrök pedig minél több információt próbáltak beszerezni. A lány által megnevezett utcák, közterületek térfigyelő kameráinak felvételeit több órára visszamenőleg ellenőrizték, tanúkat kutattak, kihallgatták a bejelentő barátot és a lányt is. Késő estére kiderült, a bejelentésnek nincs valóságtartalma. A két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, közösen találták ki az emberrablós történetet, hogy ne derüljön ki, az egész napot együtt töltötték. Azért, hogy meséjük még hihetőbb legyen a lány megszaggatta ruháját, összekoszolta magát az úton talált porral, még a haját is összekócolta, a testén lévő hámsérüléseket együtt okozták. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tovább vizsgálja a két fiatal vallomásában lévő, az együtt töltött idő körülményeire vonatkozó ellentmondásokat.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek