RETRO RÁDIÓ

Meghökkentő fordulat a sokakat érdeklő magyar bűnügyben

Meghökkentő fordulat a sokakat érdeklő magyar bűnügyben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 27. 06:20

Megdöbbent olvasó kereste meg a Borsot: állítja, a városában látta „furikázni” azt a férfit, akit korábban őrizetbe vettek Pintér Gyula eltűnésével összefüggésben.

Teljes hírzárlat mellett nyomoz a rendőrség a rejtélyes körülmények között eltűnt Pintér Gyula ügyében. A férfinak tavaly május 10-én veszett nyoma, kutyáját később Szlovákiában találták meg. A luxusautók javításával foglalkozó Pintér Hummerjét a vállalkozó eltűnése után valaki visszavitte a férfi házához és leparkolta az udvarban. Nem sokkal később őrizetbe vettek egy férfit, aki rendszeresen bejárt Pintér autószerelő-műhelyébe. Így volt ez május 10-én, Pintér Gyula eltűnésének a napján is: L. aznap biciklivel érkezett a műhelyhez. A kamerafelvételeken jól látszik: a távozása után néhány perccel Gyula a műhely előtt parkoló Hummerjébe tette a vizsláját, majd elhajtott. Azóta senki sem látta.

Fotó: Eltűnt emberekért – Facebook

L.-t a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ám most a Bors egy olvasójuktól kapott levelet, melyből kiderült: már otthon várhatja ügye alakulását. A levélíró a városában látta az autót vezető L.-t.

A lap megkeresésére Gyimesi Kinga bírósági szóvivő közölte: A Budakörnyéki Járásbíróság megszüntette a gyanúsított letartóztatását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.