Létrehozva: 2020.04.24.

Részeg ferraris csapódott Gábor házába

A baleset után a luxusautó sofőrjének első dolga lett volna, hogy a kitört gázcsonknál rágyújtson...

Az éjszaka közepén riadt fel álmából Gábor egy nagy csattanásra, amikor egy részeg ferraris beleszaladt a kerítésükbe és az autó a saját kocsijukat a ház falába nyomta bele – ráadásul a több mint száz millió forintos autó a gázcsonkon állt meg, így a gáz is elkezdett szivárogni.

Fotó: 123rf

„Először a kerítést szakította át, majd azzal együtt nekiment az én autómnak, a falat pedig már vele együtt törte be. A sofőrnek a haja szála sem görbült. Nagyképűen csak annyit mondott, hogy az ő kára nagyobb, mert a kocsija 120 millió forintot ér. Látszólag fel sem fogta, hogy mit csinált„ – mesélte a Borsnak a délegyházai kétgyermekes apuka.

„Az első dolga az volt, hogy elővett egy szál cigit, hogy rágyújtson, de az utolsó pillanatban szerencsére közbe tudtam lépni” – mondta Gábor, hozzátéve, hogy a sofőr a gáz ömlésének zúgására azt hitte, hogy az autójában a motor jár még.

A házban alvó 7 és 8 éves gyerekek a barátaiknál aludtak az erős gázszag miatt, a sofőrt pedig, aki bocsánatot se kért, a rendőrök vitték el. A Bors úgy tudja, ittas vezetés okozta a bajt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrült dráma a BL-ben, kiesik az egyik nagy esélyes - élő

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni