RETRO RÁDIÓ

Karanténba került a Magyar Nemzet Tojása is

Karanténba került a Magyar Nemzet Tojása is
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 13. 07:00

Hiába jelentkeztek be több ezren, hogy megnézzék, idén magányosan árválkodik vitrinjében a Magyar Nemzet Tojása. A világhírű tojásdíszítő, Zsigóné Kati idén életében először locsolókat sem fogad. Azt üzeni: „Maradjatok otthon, én is itthon maradok, így is lehet szép a húsvét!”

Nem fél a koronavírustól Zsigóné Kati, de mindent megtesz, hogy ne kapja el és ne terjessze a fertőzést: ő, akit húsvét táján más évben több ezren felkeresnek, most becsukta a kapukat. Most a Magyar Nemzet Tojását sem láthatja senki, az is karanténba került.

Fotó: Zsigóné Kati

„Idén minálunk ősszel is húsvét lesz, mert egyetlen csoport se törölte a bejelentkezését, csak az időpontot tettük át a járvány utánra” – válaszolta a Ripost kérdésére a tojásdíszítés királynője. A vírus elérte, amit semennyi pénz nem tudott: kínáltak a világon bármennyi fizetséget, húsvét hétfőn itthon voltam, hogy fogadjam a locsolókat. Idén azonban bezárom a kaput, ezt kívánja mindnyájunk érdeke.”

Imádott unokájával és lányával sem találkozik, különösen, hogy lánya most a frontvonalban, az egészségügyben áll helyt, de süt-főz nekik, és biztonságos módon, a távolságot betartva adja át a finomságokat.

„Most kettecskén leszünk imádott férjemmel, most ennek örülünk” – mondta Zsigóné Kati. „Nálunk mangalica lesz az asztalon, amit helyi állattartótól szerzünk be és zöldpaprikával, tormával díszítünk az asztalon. Saját tyúkjaink tojása kerül mellé, a sonka levéből pedig gazdag tejfölös bablevest főzök, hagyomány szerint. Megsütöm azt a rockfortos pogácsát is, amivel a locsolókat szoktam várni, de idén csak a férjem és a lányomék kapnak belőle. A család távolabbi tagjaival skype-on fogunk együtt ünnepelni.”

16 színarany patkó van a nemzet tojásán

Fotó: Zsigóné Kati

A Magyar Nemzet Tojásával tavaly húsvétra készült el Zsigóné Kati. 79 szimbólumot és gondolatot jelenített meg rajta, amik a magyar nép sorsáról szólnak. 11 díszítési technikát alkalmazott és 16 tisztaarany patkóval patkolta meg.

„Nagyon szeretném, ha a magyar nemzet tulajdonába kerülne” – mondta készítője. „Külföldről már sok ajánlatot kaptam, de nem visz rá a lélek, hogy elengedjem az országból. Most arra vár ez a világszínvonalú alkotás, hogy ismét fogadhassa csodálóit.”

 

Egyszerű módszerrel díszíthetjük otthon a tojást

A tojásdíszítés boldogság, a stressz levezetésének is remek módja. Otthon is díszítsünk, közben jókat lehet nevetgélni, énekelni, beszélgetni, a gyerekeknek pedig életre szóló élmény ez.

„A hímes tojás nekem egy költemény, egy fohász, festmény, zene, jókívánság, egy adag szeretet” – mondta Zsigóné Kati. „Régen is mindig közös tevékenység volt, testre-lélekre gyógyítóan hat. Az nem fontos, hogy mennyire ügyes a készítője.”

A tojásdíszítéshez nem kell más, csak tojás és olyasmi, ami minden háztartásban fellelhető. A tojást színezhetjük hagymahéj levében áztatva, és díszíthetjük karcolt technikával. Ehhez a legjobb a tapétavágó, de ha nincs, jó a hegyes kés, bármilyen penge hegye.

Fotó: Zsigóné Kati

„A lényeg, hogy türelmesen karcoljunk, és ne szorítsuk a tojást, ne nyomjuk rá az eszközt” – figyelmeztet Zsigóné Kati. „A tojásdíszítés titka, hogy nem kell akarni, hanem elmélyülni és szépen hagyni, hogy a tojás szinte magát díszítse, finom mozdulatokkal irányítsuk a szerszámot. Akit megajándékozunk vele, biztosan nem fogja azt mondani, hogy nem elég szép!”

Fotó: Zsigóné Kati

 

Figyelmeztet bennünket ez a vírus

Zsigóné Kati, aki férjével együtt már a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, mindennapi tornával, egészséges táplálkozással és szeretettel védekezik a járvány ellen.

„Minden ajánlást betartunk, senkivel nem érintkezünk” – hangsúlyozza. „Csak autóval megyünk a városba, de ki se szállunk, csak nézelődünk, bezártuk magunkat, gyakran mosunk kezet. Emellett viszont igyekszünk meglátni a jót a rosszban is: több időnk van önmagunkra és egymásra a férjemmel, sokat beszélgetünk az unokánkkal a távolból. A húsvét egyébként is az elcsendesedés ideje, a vírus arra figyelmeztet bennünket, hogy nézzünk magunkba, becsüljük meg jobban egymást és mindazt, ami szép az életben.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.