tóth gabi
Példaértékűen gondolkodik és cselekszik Szegedi Zsófia. Orvos szeretne lenni, s mivel a családjából többen is az egészségügyben dolgoznak, tudja és érzi, milyen fontos és nehéz most a munkájuk. Ő pedig így szeretne segíteni a betegeket gyógyító embereknek.
Játéknak sem utolsó a 3D-s nyomtatás, ám Szegedi Zsófia a koronavírus kapcsán a segítségnyújtás lehetőségét látta meg a hobbijában. A különböző 3D-s fórumokon egyre-másra jelentek meg a különböző védőeszközök tervei, melyek közt a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 10. osztályosa is talált a nyomtatójával elkészíthető darabot. Mindez akár jó üzlet is lehetne, hiszen felértékelődtek a koronavírus elleni szerek és eszközök. Ám Zsófia nem hogy pénzt nem kér, de szülei segítsége mellett az ösztöndíjából vette meg a szükséges nyersanyagot, amiből már 50 darab arcpajzs vázát készítette el. Mint kiderült, a felajánlása különleges úton jut el az egészségügyi dolgozókhoz.
„Az országból összefogtunk, mi 3D nyomtatósok, és felajánlottuk, hogy nyomtatunk arcvédőpajzs-keretet az egészségügyben dolgozóknak. Amikor valaki kinyomtat egy nagyobb mennyiséget, elküldi a hozzá legközelebbi „központhoz”, ahol ráhelyezik a plexilapot, illetve a szilikonpántot. A csoport a plexilapokat felajánlásokból vásárolta, ugyanakkor a vázhoz én például a saját 3D-alapanyagomat használtam” – mondta Zsófi a bama.hu internetes portálnak.
A gimnazista hozzátette: orvos szeretne lenni, s mivel a családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, tudja és érzi, milyen fontos és nehéz most a munkájuk, ő pedig így szeretne segíteni a betegeket gyógyító embereknek.