RETRO RÁDIÓ

Sorban állnak Óbudán, mert megelevenedik Harry Potter világa

Sorban állnak Óbudán, mert megelevenedik Harry Potter világa
H. N.
Szerző
H. N.
Létrehozva2020. 03. 02. 09:25

Megrohantak egy nemrég megnyitott kávézót Budapesten, több ezren állnak sorba, hogy bejussanak a Harry Potter-könyvek és filmek világát idéző Repülő Seprűbe, de már csak nyárra tudnak időpontot adni. Maguk az ötletgazdák sem számítottak ekkora sikerre, ami feladta nekik a leckét.

Úgy felfutott és olyan népszerű lett néhány nap alatt az óbudai Repülő Seprű kávézó, hogy a tulajdonosai, Borbély Brigitta és Laci azóta sem térnek magukhoz. A forgalmas utca egyik házának a pincéjében rendezték be Harry Potter világát: minden részlet egyedi és aprólékosan kidolgozott, a hangulat pedig szó szerint varázslatos.

Fotó: Ripost

„Olyan helyet szerettünk volna, ahol tényleg bármi megtörténhet, ahol úgy érzed: bármelyik pillanatban beléphet egy varázsló vagy egy mágikus lény” – vezet körbe Brigitta.

Fotó: Ripost

Egy családi cégben dolgozunk a fivéremmel, és nagyon szerettünk volna saját kávézót. Tavaly májusban szerettem bele ebbe a pincébe, ahol korábban egy western-étterem működött, de már öt éve üresen állt, rémes állapotban volt. Rajtam kívül senki nem hitt abban, hogy ez a hely egyszer még újra vendégeket fogadhat. Nem terveztük meg előre a díszleteket, csak menet közben, a dekorálásnál jött az ötlet.”

Fotó: Ripost

Ennek ellenére, vagy éppen ezért minden a helyén van: a bejáratnál lévő varázsköpenyek, varázspálcák, a kviddicskapu, a kertészsarokban növő mandragórák, és természetesen nem hiányozhat az aranycikesz és a Teszlek Süveg sem.

Fotó: Ripost

„Nagyon vigyáztunk arra, hogy minden jogtiszta legyen, így azokból a tárgyakból, melyek kizárólag a Harry Potter világához kötődnek, csak az eredetieket vettük meg. Sok mindent viszont én magam készítettem, például a mandragórákat só-liszt gyurmából, a sárkánytojásokat és a varázspálcákat is” – sorolta Brigitta.

Fotó: Ripost

„Egy asztaloscsapat, amelyik kifejezetten varázsseprűk készítésére szakosodott, felajánlotta, hogy készít ide egy Nimbusz 2000-et, de inkább azt kértem, hogy egyedi seprűt kreáljanak, csak nekünk.”

Fotó: Ripost

De nemcsak a környezet, a kínálat is a varázslóvilágot idézi.

Fotó: Ripost

„Több vajsörreceptet is kipróbáltunk, kísérletezgettünk, mire megtaláltuk a sajátunkat.

Fotó: Ripost

”Sokáig kutattam speciális, természetes összetevők után, amik megszínezik az Unikornis limonádét vagy befeketítik a Fekete tó vize koktélunkat” – folytatta Brigitta.

Fotó: Ripost

„Ez életünk első kávézója, most ismerkedünk csak a vendéglátással. A Facebook-oldalunkat a szilveszteri buliba készülődve hoztam létre, mobilos fotókkal. Úgy terveztük, szép lassan beletanulunk.”

Fotó: Ripost

Hát, erre nem volt idő. Január 30-án nyitottak, és két-három nyugodt nap után elkezdtek özönleni hozzájuk az emberek. A rendezvényeik telt házasok, és asztalt foglalni sem könnyű, mivel a telefon állandóan foglalt, az előjegyzési naptárukban már szeptemberre is van bejegyzés.

Fotó: Ripost

Hétköznap délben már a nyitáskor sor állt az ajtó előtt, és pillanatok alatt megtelt az egész hely varázstanoncokkal és az őket kísérő felnőttekkel. S amíg a kicsik felfedezték a varázslóvilágot és mindent kipróbáltak, amit lehet, a szülők békésen szürcsölgették a kávéjukat – épp, ahogy Brigittáék megálmodták.

Fotó: Ripost

Tibet és Kerem török család sarjai, Budapesten élnek, szüleikkel és testvéreikkel érkeztek. A kedvencük a repülő seprű volt, de a varázspálca-készítést is kipróbálták.

Fotó: Ripost

A másodikos Kincső már az összes Harry Potter-könyvet olvasta, és a filmeket is látta. Szülinapjára lepték meg a szülei azzal, hogy elhozták ide. Különösen annak örült, hogy a Teszlek süveg a Griffendél-házba sorolta őt.

Fotó: Ripost

Laura, Lacika és az édesanyjuk, Elena a síszünetet használták ki, hogy ellátogassanak a Repülő Seprűbe. Laura nemrég kapott rá az olvasásra, az összes Harry Potter-könyvet kiolvasta.

Brigi és barátja egy kávéra ugrottak be, de a varázslóruhás szelfi nem maradhatott el!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.