Létrehozva: 2020.03.03.

Sólyi tragédia: Retteg a család a gyilkos édesapjától

Huszonkét nap telt el azóta, hogy zaklatás miatt letartóztatta a bíróság a sólyi gyerekgyilkosságért 15 év börtönre ítélt fiatalkorú fiú apját.

F. Ferenc a fia tárgyalási napjait követően 2019 novemberétől rendszeresen tett közzé az áldozat családjának becsületsértő bejegyzéseket a Facebookon. A férfi kezén azután kattant a bilincs, hogy a Bors cikkéhez hozzászólva kivégzéssel, felgyújtással és méreginjekcióval fenyegette meg a halott kislány, Adrika fivérét, amiért a testvér azt nyilatkozta, hogy a börtön kapujában várja majd a gyilkost, hogy számon kérje tettéért. A 49 éves Ferenc kirendelt ügyvédje azt mondta, hogy a férfi sajnálja a történteket és nem gondolta komolyan, amint lehetősége lesz rá, biztos benne, hogy bocsánatot fog kérni.

Fotó: Police.hu

„A húgom gyilkosának sosem tudnék megbocsátani, de az apjának, ha valóban őszintén bocsánatot kérne, Adrienn emlékére megtenném. Nem akarok ellenségeskedni, felejtsük végre el egymást örökre. Habár ennek ellenére tartok tőle, s annak örülnék, ha elzárva tartanák” – mondta el a Borsnak Horváth Dániel.

„Ha kiengedik, és még házi őrizetet sem rendelik el, azonnal kérvényezni fogom a szomszéd településen élő férfi távoltartásának elrendelését”- tette hozzá az apa, Horváth Győző, aki retteg attól, hogy ha kiengedik a férfit, ismét rémálom lesz az életük. A napilap információi szerint ugyanis F. Ferencnek jó esélye van arra, hogy 30 nap leteltével szabadul a rácsok mögül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe