Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.12.

A soroksári futónő meggyilkolása: Ezt tette a vádlott a tárgyaláson

A vádlott meghallgatásával megkezdődött a 2013-as gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Bíróságon.

Az előkészítő ülés után öt hónapot kellett várni a a tárgyalásra, bíró csere miatt.

Fotó: Keller Mátyás

A vádlott, R. Szilveszter nem akar vallomást tenni – tudtuk meg a Ripost helyszíni tudósítójától. Az áldozat özvegye, Kardos Lajos egyelőre nincs ott a tárgyaláson.

Fotó: Keller Mátyás

Hat és fél év telt el a kegyetlen gyilkosság óta. Mint azt a Ripost megírta, Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én találták holtan Soroksáron, egy bokros, fás részen. Gyilkosa futás közben tört az életére, alulról lemeztelenítette, megerőszakolta és egy öt milliméter vastagságú kötéllel megfojtotta. Sokáig rejtély volt a gyilkos kiléte: R. Szilvesztert a DNS-mintája alapján találták meg. Kiderült: áldozata kezeit hátrakötözte, majd magához vette mobiltelefonját, a fülhallgatóját, és elmenekült.

Fotó: Keller Mátyás

A férfi a gyilkosság után egy hónappal betörések miatt börtönbe került. A korábban hajléktalanként élő vádlott nem tett vallomást, de a zsaruknak elismerte, hogy a helyszínen járt.

Eredetileg az áldozat szüleit és az özvegy szüleit is beidézték a bíróságra. Ugyanakkor a koronavírus-fertőzés veszélye miatt úgy döntött a bíróság, hogy az idősebb tanúkat most nem hallgatja meg, és elnapolja a tárgyalást május 11-ére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért