Létrehozva: 2020.02.01.

Igaza volt a magyar tanárnak, hogy illegálisan fegyvert vett?

Okozhat-e halálos áramütést a villanypásztor, és a tolvaj üldözése is jogos védelemnek számít-e? Azt vizsgálja a Kúria szakértői csoportja konkrét ügyeken keresztül, hogy a bírók mikor fogadják el jogosnak az önvédelmet. Legfőbb megállapításaikat a napokban összegzik.

Interjú jelent meg az Országos Bírósági Hivatal Jogkérdés című internetes rovatában dr. Kónya Istvánnal arról, mikor jogos az önvédelem. A Kúria elnökhelyettese hangsúlyozta: az Alkotmány előírja az élethez való jog védelmét, ennek folytán biztosítja az önvédelem jogát.

„A jogos védelem büntethetőséget kizáró ok… Ebben az esetben nincs bűnös szándék, a jogtalan támadás ellen védekezőt gondatlanság miatt sem lehet felelősségre vonni„ – szögezte le. „Fontos azonban kiemelni, hogy mindenképp kell lennie jogtalan támadásnak, a kiprovokált támadásnál vagy az elfogadott kihívásnál nem állapítható meg jogos védelem.”

Az is jogos érdek, ha az ember a vagyonát óvja, de ezt csak olyan eszközzel teheti, ami nem alkalmas az élet kioltására. Húzhat például villanypásztort a kertje köré, de nem olyat, ami halálos áramütést okoz. Emlékezetes az uborkáját védő ember esete: addig-addig jártak a tolvajok a termésére, amíg villanykerítést húzott fel, ami megölt egy embert. Ha csak megrázta volna a tolvajt, felmenthették volna. Az az eset is nagy vihart kavart, amikor a borász megmérgezte a borát, hogy ne vigye el a tolvaj. Csakhogy a méreg alkalmas az élet kioltására.

Szoboszlai Barna, a kertjét 2008 júniusában árammal védő kesznyéteni férfi áll a Debreceni Ítélőtáblán. A másodfokú eljárásban az ügyész több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt súlyosítást, a védő balesetnek minősítve az esetet a felmentést indítványozta. Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a vádlottat emberölés vétségében és testi sértés vétségében találta bűnösnek, ezért egy év fogházra ítélte, és a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

Fotó: MTI Fotó: Nagy Gábor

Ha valakire éjszaka az otthonában támadnak, nem számít, van-e a betörőnél fegyver, le lehet ütni vagy lőni. Amikor feltételezhető, hogy az áldozat életére törnek, bármilyen módon és eszközzel védekezhet.

„Egy bírótársam beszélt nekem arról, hogy korábban egy olyan ügyben kellett ítélkeznie, amelyben egy tanár kényszerült jogos védelmi helyzetbe az őt és családtagjait is megöléssel fenyegető, börtönből szabadult bűnözővel szemben. Utóbbi valóra akarta váltani fenyegetését, és bűntársával együtt félreérthetetlen ölési szándékkal hatolt be a tanár lakásába. A tanár – éppen az őt és családját már megelőzően ért életveszélyes fenyegetések miatt – engedély nélkül megszerzett pisztolyával lelőtte az egyik támadót, a másik elmenekült. A bíróság felmentette jogos védelem címén az emberölés vádja alól, viszont lőfegyverrel visszaélés miatt elítélte. Ez a valósággal és a józan ésszel nem fér össze – hangsúlyozta dr. Kónya István.

A III. kerületi Kolosy téren motor ütközött személyautóval 2012. december 7-én. A kiérkező mentők életmentő beavatkozást hajtottak végre a motoroson, a 30 év körüli férfi kórházba szállítása után meghalt. A helyszínről egy hatvan év körüli férfit is kórházba vittek mellkasi és hasi sérülésekkel.
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Sokan hivatkoznak jogos védelemre, nem egyszerű eldönteni, mikor van igazuk. Emlékezetes annak a nőnek az esete, aki évekig együtt ült a vádlottak padján azzal, aki kirabolta őt, végül a Kúria mentette fel.

„Egy közlekedési lámpánál betörték az autó szélvédőjét és úgy vették el a táskáját” – idézte fel az esetet az elnökhelyettes. „Itt emberükre találtak, mert a megtámadott utánuk eredt és visszavette a táskáját, közben azonban az egyik támadó elesett a motorjával és meghalt a balesetben. Itt a javak védelme érdekében gyakorolta a sértett a jogos védelmet, ami magában hordozza azt is, hogy forró nyomon üldözőbe veszi a tetten ért tolvajt.„

Úgyhogy jobb, ha vigyáznak a rosszban sántikálók, mert belőlük is lehet áldozat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tündéri videón mutatta meg kisfiát a fürdőruhás Puskás-Dallos Bogi

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes