Létrehozva: 2020.01.22.

Ürülék és vizelet ömlik a folyosóra egy társasházban

Fekáliában tocsog öt család egy kazincbarcikai társasházban. Csak így tudnak feljutni saját emeleti lakásaikba, miközben a folyosóra folyamatosan ömlik a vizelet és az ürülék. Segítséget sehonnan nem kapnak.

Kazincbarcikán több tucat ember helyzete kilátástalan, öt család pedig egy fekáliás társasházban kénytelen élni.

„Napi szinten emberi ürülék, vizelet zúdul ki az épületben lévő egyik üresen álló lakásból” – panaszolta a Ripost-nak Nagy Eleonóra, aki azon kevesek közé tartozik, akik még az épületben laknak. „Az emeleten lakók fel sem tudnak jutni a lakásukba, hacsak nem bele nem lépnek a bűzös folyadékba” – tette hozzá az elkeseredett lakó.

Fotó: Nagy Eleonóra

Eleonóra elárulta, hogy a helyzet már három éve tart: felvásárolták az épületeket, a legtöbbet ledózerolták, ám amiben ők laknak az megmaradt, mivel a tetőtéri részt nemrég újították fel. A karbantartás viszont – mivel úgyis lebontják majd – elmaradt. A bérlakások minősíthetetlen állapota miatt többen a közelben lévő erdők víkendházaiba költöztek be bérlőként, ahol villanyuk és vizük sincs, ám így is ötvenezer forint a havi bérleti díj.

„Az egyik földszinti üres lakásból ömlik ki a szennyvíz, de ez már évekkel ezelőtt is így volt, amikor még laktak ott. A műszakisok korábban azt mondták, a pincében a vezeték el van csúszva, amit azóta sem javítottak meg„ - panaszolta az asszony, aki állítja, csak kényszerből élnek a házban, ahol a fürdőszobákban csupán négy fok van, és a régi ablakoknak kerete sincs.

A ház lakói kint hiába tartanak példás rendet, az épületben szörnyű állapotok uralkodnak. Fotó: Nagy Eleonóra

„Kétnaponta van csőtörés, azt mondták, ez a lakók hibája. Közben óriási a fertőzésveszély, ezt három szakorvos is megállapította már. Az egyik idős néninek esőzéskor beázik a lakása, lavórokba csöpögteti az esővizet” – folytatja a felsorolást. „Nemrég kiesett az ablak a helyéről, mert nincs rendesen rögzítve, a fejemre zuhant, amit össze kellett varrni. Ráadásul tüdőbetegek laknak itt. Tartottam tőle, hogy a férjem tüdőgyulladást fog kapni, mert jelenleg ablak nélkül vagyunk, és sajnos ez bekövetkezett. Bele is halhat, mert 4 éve rákos. Már az utolsó stádiumban van, hetei vannak hátra„ – mesélte elkeseredve Eleonóra, aki szerint kutyatetemek, egerek, patkányok és poloskák is ellepték az épületet.

Ebből a lezárt lakásból ömlik ki az ürülék Fotó: Nagy Eleonóra

A lakók már fordultak segítségért a közös képviselőhöz, a kerületi képviselőhöz és a polgármesterhez is, ám elmondásuk szerint mindig csak falakba ütköztek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"