RETRO RÁDIÓ

Meglepő, mivel tettek tönkre egy zárat Budapesten

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 24. 07:50

Néhány hónapja szereltetett fel biztonsági ajtót egy budapesti pár, máris tönkretették nekik, ráadásul fogalmuk sincs, ki volt az.

Kiderült, valaki pillanatragasztót nyomott a középső zárjukba.

„Három zár van az ajtónkon, a párom pedig arra ért haza délután négy óra körül, hogy nem tud bejutni a saját otthonunkba!” – panaszolta a Ripost-nak a József Attila lakótelepen élő nő. „Szakembert hívtunk, aki lyukat fúrt az ajtóba, majd feltörte a zárat.”

Fotó: 123RF

Egy hetet vártak az új zárra, a zárcsere 50 ezer forintjukba került.

„Az egész életünket felborította a pillanatragasztós” – mondta Ágnes. „Féltünk, hogy valaki be akar törni hozzánk, a zárcseréig nem akartuk úgy hagyni a lakást. A párommal felváltva otthon voltunk egy hétig, még szabadságot is ki kellett vennem, a hétvégén pedig édesanyám szülinapja lett volna, amit így nem tudunk megünnepelni.”

A közös képviselőnek jelezték az esetet, ő azt kérdezte, nincs-e haragosuk, de nem tudnak róla. Most azt tervezik, hogy a rendőrséghez fordulnak, mert elképzelhető, hogy valaki ezzel a módszerrel próbál bejutni idegen lakásokba: tönkreteszi a zárat, és amikor elmennek otthonról a lakók, vidáman besétál, és elviszi, amit akar.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.