Létrehozva: 2020.01.30.

Kommandósok jelentek meg a magyar vidéki tévésnél, ez vár most rá

A férfi tévésből lett bankrabló, miután ő és családja már nem tudta fizetni a hiteleket.

Nem elég, hogy ülni fog, vélhetően a házasságát sem tudja megmenteni P. R., aki a családi csődöt akarta úgy elkerülni, hogy bankokat rabolt, mégpedig a felesége segítségével.

A monori maszkos rabló egész más karrierrel indult: egy vidéki televízió munkatársaként kezdte. Korábban egy esti hírműsort vezetett, szülővárosának lakói pedig teljesen ledöbbentek, amikor kommandósok jelentek meg a tévéből ismert férfinál.

A kommandósok azért mentek, mert, mint kiderült, a médiát hátrahagyó férfi bankokat fosztott ki. A vád szerint a házaspár négy évvel ezelőtt jutott el arra a pontra, hogy a saját, valamint a családjuk által felvett hiteleik és kölcsöneik összege mintegy 24 millió forintra rúgott, törleszteni azonban már nem tudtak. A férj ekkor nem látott más megoldást, elhatározta, mindenképpen pénzt szerez.

Először 2016 augusztusában egy X. kerületi fiókból vitt el kétmillió forintot, 2019 nyarán viszont már a feleségével együtt ment zsákmányért. A vádirat szerint a nő vezette az autót a bankok közelébe, míg P. R. bement az épületbe, majd egy lőfegyvernek látszó eszközt az egyik alkalmazottra fogott, így követelve tőle a készpénz átadását. A helyszínről aztán elmenekültek. A házaspár az üllői bankfiókból több mint egymilliót, míg egy Bugyin lévőből közel másfél milliót zsákmányolt.

Most vádat emeltek a házaspár ellen: P. R. még mindig előzetesben van, de a feleségét már hazaengedték. A Blikk elérte az asszonyt, a nő azonban nem kívánt egyebet hozzáfűzni a vádemeléshez, illetve nyilatkozni sem szeretett volna. Úgy tudni, a családjukat lelkileg megviselték a történtek, sőt a pár házassága is megroppant, férj és feleség közt minden kapcsolat megszakadt. A házasság megromlására utal, hogy az asszony a közösségi oldaláról eltüntette a közös fotókat.

„A férfi továbbra is letartóztatásban van, felesége már a nyomozati szakaszban szabadlábra került„ – erősítette meg Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Ha nem kell tartani attól, hogy a szabadlábra helyezés bármely módon befolyásolná a bizonyítást, nem merül fel a szökés, illetve újabb bűncselekmény elkövetésének a veszélye, általában megszüntetik vagy enyhítik a kényszerintézkedést.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!