RETRO RÁDIÓ

Kiengedték az ukrán hajóskapitányt, ez vár most rá

Kiengedték az ukrán hajóskapitányt, ez vár most rá
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 20. 18:45

Az ukrán hajóskapitányt bűnügyi felügyeletbe vették, nem hagyhatja el a lakását.

Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.

Rab Ferenc elmondta: a másodfokú bíróság megszüntette a kapitány letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Ez azt jelenti, hogy a lakást nem hagyhatja el, csak engedéllyel, és nyomkövető eszközt kell viselnie. A szóvivő hozzátette: ez a döntés az „eddig is képviselt szakmai álláspontjukkal ellentétes, jelenleg azonban az ügyészség az eljárási eszköztárát kimerítette”.

2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legutóbb tavaly decemberben helyezte ismét letartóztatásba a kapitányt. Akkor a döntést azzal indokolták, hogy ha a vádlott Ukrajnába szökne, országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.