Létrehozva: 2019.08.26.

Dunai hajóbaleset: végül megszólaltak a dél-koreai búvárok is a mentésről

A hajótragédia után a búvárok kezelésre szorultak az átélt traumák miatt.

Bő három héttel ezelőtt tértek haza azok a dél-koreai búvárok, akik saját honfitársaik holttestének felkutatásában vettek részt a Hableány roncsánál. Hosszú hallgatás után a napokban a nyilvánosság elé álltak a mentőalakulat egyes tagjai, akik a fizikai nehézségek mellett lelki gyötrelmekről is beszámoltak.

Uszályon fekve vizsgálták át

„A misszió után befejeztem a négyéjszakás és ötnapos kezelési programot, ami nagyon hasznos volt” – mondta a dél-koreai médiának az egyik tűzoltó, Kim, aki traumaként élte meg az akciót.

Kimnek mind a mai napig fáj a szíve, hogy az utolsó eltűnt utast nem sikerült megtalálni. A Hableány kétfős magyar személyzete nem élte túl a tragédiát, ahogy a 33 dél-koreai utasból 25 sem.

Az elhunyt matróz hozzátartozóit képviselő dr. Magyar György a Blikknek arról beszélt, hogy halálos munkahelyi baleset miatt előterjesztettek egy több millió forintos kártérítési igényt a Hableányt üzemeltető cég felé, amely ennek jogalapját elismeri.

„Azt ígérték, hogy augusztus végére adnak érdemi választ az igényre, épp ezért egy darabig még várunk, ám ha nem történik semmi, be fogjuk perelni őket. Emellett rendszeresen kapjuk a szakértői véleményeket is, amelyek bebizonyítják azt a sejtést, hogy a Viking szabálytalanul közlekedett” – mondta az ügyvéd.

A szöuli külügyminisztérium korábban közölte, a magyar hatóságok azt ígérték nekik, hogy az utolsó eltűntet augusztus 19-ig keresik, de a rendőrség a keresést még most sem zárta le.

A nyomozás fejleményeiről dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég jogi képviselője elmondta: a tanúkihallgatások, a hajó fedélzetén lévő műszerek, számítógépek, a kapitány telefonjának vizsgálatának szakértői véleményeire még néhány pontosító kérdést tettek fel.

„Egyetértünk a szakértők összegzésével, amely szerint egyértelműen felelős a tömegszerencsétlenség okozásában Jurij C., a Viking kapitánya. Csupán a későbbiek miatt néhány pontosító kérdést tettünk. A rendelkezésünkre álló nyomozati anyagból kiderült, hogy a Viking kapitánya a baleset bekövetkeztének hajnalán felettesének mindent részletesen elmondva elismerte, hogy ő hibázott” – mondta Sógor.

„Amikor azt láttuk, hogy a hozzátartozókból milyen érzelmet váltott ki a baleset, nehezebb volt elviselni, mint magát a munkát. De ez volt az, ami motivált minket arra, hogy segítenünk kell” – mondta Szathmári Zsolt, a felderítő merüléseket irányító búvár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast