Létrehozva: 2020.01.17.

Elképesztő, tollas szárnnyal repülő robotot fejlesztettek ki

A PigeonBotot a galambok ízületeinek működése alapján alakították ki.

Szerző Ripost

„A madarak tollaik legyezőszerű kinyitásával és visszazárásával változtatják szárnyuk alakját, így ügyesebben repülnek, mint a merev szárnyú drónok”

- számolt be a Sciencenews.org a Science Robotics tudományos lapban frissen publikált kutatásról.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy irányítják a galambok ízületei a szárnytollak mozgását, ennek alapján építettek egy robotgalambot, a PigeonBotot, melynek tollas szárnyai az eredetihez hasonlóan változtatják alakjukat. A kutatás eredményei alapján mozgékonyabb, gyorsabb légi eszközöket lehet alkotni – mondta Dario Floreano, a lausanne-i műszaki egyetem robotkutatója, aki nem vett részt a munkában.

A tollas szárnyakkal a légi robotok zsúfolt helyeken, épületek között vagy erdőben szűkebb fordulásokat is végre tudnak hajtani, könnyedébben navigálnak rossz légköri körülmények között. Az új robot segítségével ráadásul állatok nélkül lehet tanulmányozni a madarak röptének mechanizmusát.A kutatók galambtetemek szárnyait hajtogatták és nyújtották, hogy megállapítsák, hogy alakítják a madarak a szárnyuk alakját. Kiderült, hogy a csukló- és az ujjízület szöge befolyásolja leginkább a szárny repüléshez használt tollait. A stanfordi kutatócsoport a madártestek tanulmányozásával szerzett tudás alapján valódi galambtollakkal és mesterséges ízületekkel építette meg a robotgalambot, amely változtatni tudja a szárnya alakját.

Az is nagyon izgalmas ebben a robotban, hogy olyan manipulációkat végezhetünk a szárnyával, amit élő madárral nem tennénk

- fűzte hozzá David Lentink, a Stanford biológus-mérnöke.

Fotó: Facebook

A kutató többek között arra is kíváncsi volt, képes-e kormányozni röptét a madár bal vagy jobb ujjízületének hajlításával.

Az a baj, hogy akármilyen jó madáridomár is vagyok, nem tudom rávenni az állatot, hogy csak az ujját mozdítsa

- magyarázta.

Az irányítható robotgalambbal ez a probléma megoldódott: a repülési teszteken Lentink csapata megfigyelhette, hogy amikor a PigeonBot egyik szárnyának egyik ujjízületét mozdították meg, akkor döntött szárnyú fordulást hajtott végre – egyben elsőként bizonyították, hogy a madarak időnként az ujjuk mozgatásával kormányoznak a levegőben.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast