RETRO RÁDIÓ

Dráma a tárgyaláson, könnyekben tört ki a repülőt elvakító Csaba

Dráma a tárgyaláson, könnyekben tört ki a repülőt elvakító Csaba
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 23. 19:30

A férfi állítja, hogy ártatlan, a fényt pedig vadak elűzésére használta.

Elsírta magát tegnap a bíróságon H. Csaba, akit azzal vádolnak, hogy lézerrel szándékosan elvakította egy repülőgép pilótáját. A férfi ügyvéd nélkül érkezett.

„Nincs pénzem védőre, a rendőrség pedig nem rendelt ki mellém senkit, mondván, olyan kis ügy az enyém” – magyarázta az előkészületi tárgyaláson H. Csaba. Ehhez képest az ügyész 1 év börtönbüntetést kért rá – 4 évre felfüggesztve –, amennyiben beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalásról.

„Nem vagyok bűnös, ragaszkodom a tárgyaláshoz” – felelte a bíróság kérdésére H. Csaba. A tárgyaláson elhangzott: tavaly március 20-án, késő éjjel a férfi kutyaugatásra ébredt. Az ablakból a kerítés tövébe világított, ahol egy rókát látott. Előkereste a lézerkészüléket, amit egy hónappal korábban a piacon vett, hogy azzal űzze el a ragadozókat. Ugyanis korábban 28 baromfit vitt el a róka.

„Lézerrel kétszer is elijesztettem az állatot” – magyarázta a férfi. Az ügyész szerint közben öt kilométerrel távolabb egy repülő vezetője észlelte a lézer fényét. Állítólag a sugara annyira elvakította a tanuló pilótát, hogy fél percre elvesztette az éleslátását, a műszereket sem látta tisztán. Az oktató átvette a gép irányítását, közben hívta a rendőrséget.

A járőrök fél óra múlva becsöngettek Csaba otthonába, az édesanyja kis híján rosszul lett, amikor megtudta, miért keresik a gyerekét.

„Szégyen, hogy meghurcolják a fiamat, olyasmivel vádolják, amit nem követett el” – állította a Blikknek az édesanya. H. szerint megtörhetett a lézer fénye, ami kizárt, hogy öt kilométeres távolságban – ahol a repülőgép tartózkodott – elvakítsa vagy akár megzavarja a pilótát.

Igazát a szakértői vélemények is alátámasztották. Az ügyben február 19-én tartanak tárgyalást, akkor ítélethirdetés is várható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.