RETRO RÁDIÓ

Civilek is jelentkezhetnek űrhajósnak, hamarosan kezdődik a kiválasztás

Létrehozva2020. 01. 22. 08:00

Nemcsak kiképzett vadászpilóták, civilek is jelentkezhetnek magyar űrhajósnak, gyakorlatilag bárki, aki a nem túl szigorú követelményeknek megfelel. Még ebben a félévben meghirdetik a pályázatot és nyilvánosan választják ki, hogy ki repülhet az űrbe. A Ripostnak egy kétgyermekes édesanya elárulta: ő is pályázik!

Hamarosan megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása, jelenleg a program részleteit dolgozzák ki, azt egy magyar-orosz államközi szerződésbe foglalják, ezután nyílik meg a lehetőség a jelentkezésre. Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta: a teljes nyilvánosság bevonásával választják ki az űrutazót, aki civil is lehet.

Fotó: facebook

„Arra számítunk, hogy többszáz jelentkező lesz, ami azért fontos, mert így van rá esély, hogy a legalkalmasabbat válasszuk ki” – mondta el lapunknak az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

„Az űrhajósunk 3-6 hónapig tartózkodik majd az űrállomáson, ami rengeteg tudományos kísérletre ad lehetőséget, ám nagy igénybevételt jelent”- tette hozzá.

Fotó: NASA / Getty Images

Bár eleinte csak képzett vadászpilótákból lehetett űrhajós, ma már civilek is jelentkezhetnek, még repülőt sem kell tudni vezetni. A nemek között nem tesznek különbséget, a nőknek ugyanolyan jó esélyeik vannak. Az orosz nyelvtudás nem feltétel, de a kiképzés során meg kell tanulni, mert a Szojuzon minden felirat oroszul van, arról nem beszélve, hogy a magyar űrhajós az orosz modulban lakik majd és orosz eszközöket fog használni.

A terv szerint 2024-ig hajtjuk végre a küldetést, ez egyben azt is jelenti, hogy legalább két magyar űrhajóst kell kiképezni 2022-2023-ban. Míg a válogatás egy része várhatóan a kecskeméti Repülőorvosi Kutatóintézetben zajlik majd, addig a kiképzés jórészt Oroszországban történik.

Ahogy annak idején Farkas Bertalannak Magyari Béla volt a párja, ezúttal is párban kell majd kiképezni a magyarokat. Ahogy azonban Ferencz Orsolya elmondta, ezúttal a tartalék ember is óriási lehetőséghez jut, hiszen a megnövekedett űrforgalom miatt bármikor bevonhatják majd egy misszióba.

1980. április 1.
Farkas Bertalan az elsõ magyar ûrhajós az ûrruhában. A magyar ûrhajós a Szojuz-36 fedélzetén Valerij Kubászov szovjet ûrhajós társaként 1980-ban 8 napot töltött a világûrben.
MTI Fotó: Németh Ferenc
Fotó: Németh Ferenc / MTI

„Nem élhetek azzal, hogy meg sem próbáltam”

A Ripost-nak interjút adott egy kétgyermekes budapesti édesanya, aki a bejelentés óta készül a jelentkezésre.

„Nem tudnék azzal együtt élni, hogy meg sem próbáltam” – mondta lapunknak. Egyelőre nem szeretné felfedni kilétét, nem akarja, hogy rajta élcelődjenek – pedig ő komolyan gondolja a küldetést.

„Mindenben megfelelek az eddig nyilvánosságra hozott feltételeknek” – tette hozzá.

„Igaz, természettudományos végzettségem csak közvetetten van: a húgom geológus, a kőzetekről írta a szakdolgozatát. Vele együtt sokat tanultam én is. Felsőfokon beszélek angolul, németül, románul és magyarul, nem gond megtanulni oroszul is. Rendszeresen sportolok. A férjem támogat, ismer engem és sosem veszi félvállról az elképzeléseimet, tudja, ha nekivágok valaminek, azt megcsinálom. Mindenkiben kétszer annyi van, mint amennyit elhisz magáról! Én úgy érzem, itt kell hagynom a lábnyomomat a világnak. Ezt természetesen megteszem a gyermekeimen keresztül is, de nagy dolog lenne, ha legalább az űrhajós jelöltek közé bekerülhetnék.”

Mindössze egy dolog miatt aggódik: az akadály lehet az egészségügyi alkalmasságnál, hogy mindkét gyermekét császármetszéssel hozta a világra.

Applikáció is segít

Az orosz Roscosmos honlapján megtalálható, kiből lehet űrhajós, ráadásul egy applikáció is segíti az érdeklődőket. A „Hogyan válj asztronautává?” applikáció egy 7 napos, ingyenes program, aminek során segítségeket és tanácsokat kap az ember arra nézve, hogyan juthat el az űrbe.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.