RETRO RÁDIÓ

Gázolás Kiskunhalason: kutyának hitte a kislányt a részeg sofőr

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 21. 16:50

A sofőr állítja, segítségért futott el, ám a kislány egészen máshogy emlékszik.

Mint a Ripost is megírta, egy ártatlan, 13 éves kislány lett az áldozata a részeg, jogsi nélkül vezető sofőrnek, aki nem állt meg a stoptáblánál Kiskunhalason. A férfi ráadásul el is futott, otthagyva az autó alá szorult kislányt, akinek az életét két rendőr és a járókelők mentették meg. A kislány a körülményekhez képest jól van, jelenleg is kórházban fekszik.

Fotó: police.hu

„Látta, hogy az autó nem fog megállni, ezért fékezett, de elcsúszott. Ekkor ütötte el a kocsi, ami többek között szilánkosra törte a medencecsontját, de szinte nincs olyan porcikája, amin ne lenne valamilyen súlyos sérülés. A kórházban mindennap mellette vagyunk, és bízunk benne, hogy minél hamarabb felépül„ – mesélte a Borsnak Lúcsia édesanyja, Rita.

A mozgékony, versenytáncos kislánynak most hosszú hónapokig szinte mozdulatlanul kell feküdnie, de nagyon bízik abban, hogy idővel még visszatérhet sportolni. A gázoló a nyomozóknak azzal védekezett, hogy nem elszökni akart, csupán „segítségért futott”, de az áldozata erre egészen máshogyan emlékszik.

„A kocsiból kiszállva a férfi azt hangoztatta, hogy egy kutyát ütött el, mire Lulu sokkos állapotban közölte, hogy ő egy kislány és arra kérte, hogy segítsen rajta. Válaszul a férfi azt mondta, ezért biztosan börtönbe kerül, majd elrohant” – mondta az édesanya.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.