RETRO RÁDIÓ

Felmondott külföldi munkahelyén, azóta senki sem látta a 24 éves Lászlót

Felmondott külföldi munkahelyén, azóta senki sem látta a 24 éves Lászlót
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 04. 14:00

A fiatal dolgozni utazott Németországba, majd egyik napról a másikra nyoma veszett.

Eltűnés miatt keresik a 24 éves Bogdán Lászlót. A Budapesti fiatalember november elején Németországba utazott, hogy ott munkát vállaljon. Egy Lohfelden nevű város éttermében kezdett dolgozni ahol szállást is kapott.

Fotó: Police.hu

Édesanyja november 21-én beszélt vele utoljára de azóta sem telefonon sem más közösségi portálon nem tudja elérni fiát. Időközben az édesanyja megtudta, hogy fia felmondott az étteremben, a szállását elhagyta de a fizetését már nem vette fel, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. Barátai számára sem elérhető, senki nem tudja hol van, ezért édesanyja már bejelentette a rendőrségen is – írja az Eltűnt emberekért-megoszthatod Facebook oldal.

Bogdán László 170 centi magas 70 kiló, barna hajú, körszakállas, barna szemű. Egyedül ment ki Németországba a nyelvet kevésbé beszéli, inkább angolul tud. Iratai nála vannak.

A rendőrség azt kéri, ha bárki bármit tud a hollétéről, jelentkezzen a police.hu-n található elérhetőségek valamelyikén.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.