RETRO RÁDIÓ

Háromszor jött vissza a halál torkából Burkus Vanessza édesapja

Háromszor jött vissza a halál torkából Burkus Vanessza édesapja
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 12. 31. 13:40

Az orvosok szerint csoda, hogy mindannyiszor életben maradt. Sándor most rokkantnyugdíjas, de elfogadta a sorsát.

Idén háromszor is dacolt a halállal Burkus Vanessza édesapja. A férfit akkor ismerte meg egy egész ország, amikor 2017-ben a lánya súlyos autóbalesetet szenvedett Bulgáriában.

Vanessza felépülése éveket vett igénybe, jóllehet, mára szinte teljesen felépült, a memóriája is javult, de sosem lesz olyan, mint régen.

Fotó: Youtube/TV2

Ahogy Sándor sem, aki először a liftben kapott szívinfarktust, amikor a kisfia is vele volt.

„Idén sorra értek a csapások. Háromszor haltam meg, de sikeresen újraélesztettek. Az első alkalommal épp hazaértünk, a kisfiammal, Gergővel beszálltam a liftbe, amikor infarktust kaptam. Gergő szaladt fel segítségért, tudta, hogy fölöttünk egy ápolónő lakik. Ő kezdte el az újraélesztésemet, amit a mentők egy órán keresztül folytattak” – mondta el a Blikknek Sándor, akivel szirénázó rohammentő száguldott a kórházba.

Ott viszont újra megtörtént a baj. Műtét közben kétszer állt le a szíve, de a sebészek mindannyiszor újraélesztették. Amikor az altatásból felébredt, az orvosok csodát emlegettek, hogy életben maradt. Ezután még három életmentő beavatkozást végeztek rajta, de már jobban van.

Jelenleg rokkantnyugdíjas, a családot a felesége tartja el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.