tóth gabi
A kisfiú kedden megkapta a 700 milliós kezelést, erről tartottak sajtótájékoztatót a Bethesda Gyermekkórházban.
A sikeres gyűjtés és az egy hónapos előkészület után kedd délelőtt a Bethesda Gyermekkórházban megkapta a Zolgensma nevű gyógyszert a másfél éves Zente. A 700 millió forintos kezelés nem gyógyítja meg az izomsorvadásban szenvedő kisfiút, de nagyon sokat javíthat állapotán. A szert speciális körülmények között kellett Magyarországra szállítani.
A keddi egyszeri kezelés során egy óra alatt lecsorgott a gyógyszeres infúzió, ennél azonban sokkal hosszabb időre lesz szükség ahhoz, hogy kiderüljön: hogyan reagált a másfél éves Zente szervezete a génterápiára.
Az érintett orvosok és szakemberek kedden a Bethesda Gyermekkórházban sajtótájékoztatón ismertették Zente SMA-terápiájának részleteit. Velkey György, a Bethesda igazgatója elmondta, már régóta kezelik Zentét. Velkey a sajtótájékoztatón mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett az előkészületekben.
Gergely Anita doktornő az SMA-1-es betegségről mondott pár szót, majd a terápia lényegét is felvázolta: génállományt juttattak be intravénásan a kisfiú testébe, amely majd pótolni fogja a nemlétező fehérjetermelést.
Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgató a szállításról beszélt, -60 és -80 fok között, szárazjéggel kellett szállítani a szert az Egyesült Államokból. A biztonság kedvéért pár nappal korábban üres ampullákkal egy próbaszállítást is végrehajtottak, hogy élesben is minden rendben menjen majd. Zente édesanyja is üzent a kórház sajtósán keresztül, köszönetet mondott az egész magyar társadalomnak a segítségért.
Feller kérdésre válaszolva mondta el, hogy a gyógyszernek egyelőre az Egyesült Államokban van engedélye, Európában egyedi engedéllyel lehet alkalmazni, Zente pedig a negyedik európai kis beteg, aki megkapta a szert. Zentét szerdán már elengedik, ezután kontrollvizsgálatok lesznek két hónapon keresztül. Szteroidokat kap, le fog gyengülni az immunrendszere. A következő néhány hétben kiderül, hat-e a gyógyszer. A máj és a vérlemezkék sérülhetnek mellékhatásként, tette hozzá Velkey.