Létrehozva: 2019.10.28.

Elképesztő, mit hozott össze Budapesten a végtagok nélküli prédikátor

Erdélyben, majd Budapesten járt a világhírű keresztény prédikátor, a végtagok nélkül született Nick Vujicic. Óriási tömegek voltak kíváncsiak rá: a motivációs tréner szeretetről szóló előadása megtöltötte a csarnokot Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is, majd kétszer is megtelt Budapesten a Papp László Budapest Sportaréna.

Különleges találkozás, közös ima a Vár teraszán

Orbán Viktor hétvégén a Várban, a Karmelita kolostor teraszán fogadta a világhírű keresztény prédikátort, a végtagok nélkül született Nick Vujicicot. Akitől mindenekelőtt megkérdezte, hogyan is szabad üdvözölnie. A vendég azt kérte, hogy ölelje meg a miniszterelnök. Beszélgetésük közös imával zárult, a közzétett videón jól látszik, mennyire megtalálták a közös hangot, s hogy nyilvánvalóan erőt merítettek egymásból.

Ki is az a Nick Vujicic?

Nicholas Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában, 1982-ben. Szülei 10 gyermekének egyike. Édesanyja először összeomlott fogyatékos kisfia láttán és le akart mondani róla, de aztán mélyen hívő emberként a szíve mélyéig elfogadta őt.

Ő maga így írt erről:

„A szüleim keresztények, de azért ők is elcsodálkoztak, hogy ugyan mi lehetett Isten szándéka azzal, hogy karok és lábak nélkül születtem. Először úgy hitték, számomra már se remény, se jövő nincs, s hogy sosem leszek képes normális vagy teljes életet élni. A családom és én nem láthattuk előre, hogy a rokkantságom – a „keresztem” – akár áldás is lehet, melynek folytán kivételes lehetőséget kapok, hogy elérjek másokat, beleéljem magam a helyzetükbe, megértsem a gyötrelmüket, és vigaszt nyújthassak nekik.”

Édesanyja, Duška betegápoló, édesapja pedig lelkész. Születésekor derült csak ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra. Két kis deformálódott lábbal született, a lábujjai egymásba olvadtak. Egy operáció révén Vujicic ezeket a kis ujjakat tudja használni egyszerű műveletek elvégzésére, mint például a könyvek oldalainak fordítása vagy apróbb tárgyak megragadása.

 

Depressziós lett, a kádba akarta magát fojtani

Előbb fogyatékosok számára fenntartott iskolába, majd az integrációt támogató iskolába járt. Iskolatársai sokat csúfolták, emiatt nyolcévesen depressziós lett, tízévesen pedig öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta belefojtani magát a fürdőkádba. Vujicic saját elmondása szerint sokáig nem látta értelmét az életnek.

„Levert voltam, a negatív gondolatok lehangoltak. Sajgott a szívem. Egyedül éreztem magam annak ellenére, hogy a családom és a barátaim mellettem álltak. Aggasztott, hogy talán örökös teher leszek azoknak, akik szeretnek. Kétségbeestem, és nem láttam magam előtt semmiféle életcélt. Szenvedtem.”

Rájött: Isten ezzel kihívást és célt adott az életének

Korábban imádkozott azért, hogy nőjön keze és lába, de egy idő után rájött: hálásnak kell lennie azért, amiért él, hogy Isten ezzel feladatot és kihívást adott neki, és célt kell keresnie az életében.

Életének egyik fordulópontja az volt, amikor édesanyja mutatott neki egy újságcikket, amely egy súlyosan fogyatékos férfiról szólt. Vujicic megértette, hogy nincs egyedül, nemcsak neki jutott ilyen nehéz sors. A másik fordulópont pedig az volt, amikor 15 éves korában elolvasta János evangéliumának 9. fejezetét, amelyben Jézus Krisztus találkozik egy születése óta vak emberrel. Az emberek kérdésére, hogy miért született így ez az ember, Jézus azt feleli: azért, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta keresztül Isten tettei.

Két lábujjával gépel, borotválkozik

Sok gyakorlással és akaraterővel megpróbálta megoldani a minden nap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével megtanult írni, gépelni, a számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.

„Hamar bebizonyítottam, hogy még végtagok nélkül is elég sportos és fegyelmezett vagyok. Csak egy torzó voltam, de ugyanakkor kisfiú is: egy száguldó, merülő ördögfióka. Megtanultam, hogyan álljak fel úgy, hogy a homlokomat a falnak támasztom, és gyorsan felkúszom rajta. Anyu és apu sokáig foglalkoztak velem, hogy kényelmesebb megoldást találjunk ki, de én mindig ragaszkodtam hozzá, hogy megtaláljam a saját módszeremet. Anyukám megpróbált azzal segíteni, hogy párnákat rakott a padlóra, hogy azoknak támaszkodva egyenesedjem fel, de valamiért én úgy határoztam, jobb nekem, ha a homlokomat a falnak nyomom, és felaraszolok rajta. Az ismertetőjegyemmé vált, hogy a feladatokat a saját módszeremmel oldom meg, még akkor is, ha az a nehezebb módszer!”

„Normális gyerekekkel fogsz játszani, mert normális vagy!”

Életének fontos része, hogy édesanyja ragaszkodott hozzá, ne fogyatékos iskolába, hanem a „normális” gyerekek közé járjon a fia.

„Édesanyám – az Isten áldja meg őt – fontos döntést hozott már az életem korai szakaszában. – Nicholas, a normális gyerekekkel fogsz játszani, mert te is normális vagy. Egy-két apró-cseprő dologban hiányt szenvedsz, de ez minden – mondta anyu, amivel meg is határozta az elkövetkező évek hozzáállását. Nem akarta, hogy bármiben kevesebbnek vagy korlátoltabbnak érezzem magam a normálisnál. Nem akarta, hogy magamba forduljak, félénk vagy bizonytalan legyek csak azért, mert testileg más vagyok. Akkoriban még nem igazán vettem észre, hogy a szüleim belém nevelték a meggyőződést, miszerint minden jogom megvan a címkék és megkötések nélküli élethez.”

 

 

Világszerte telt házas előadásokat tart

17 éves korában kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken. Mára igazi keresztény motivációs tréner: a világ minden táján tart telt házas előadássorozatokat, létrehozta saját nonprofit szervezetét (Life Without Limbs), valamint könyveket jelentet meg és filmeket forgat. Előadásaiban a feltétel nélküli szeretetet hangsúlyozza, és reményt kíván adni mindazoknak, akik nem találják a boldogságot.

Négy gyermeke van csodaszép feleségétől

A Kaliforniában élő Vujicic 2012-ben feleségül vette barátnőjét, a mexikói-japán származású Kanae Miyaharát. Első gyermekük, Kiyoshi 2013-ban, a második pedig – aki a Dejan nevet kapta – 2015-ben született. 2017 decemberében pedig ikreik születtek, két kislány, Olivia és Ellie.

Erdélyben találkozott Böjte atyával is

Nick Vujicic a múlt héten Kolozsváron nyolcezer, Sepsiszentgyörgyön négyezer ember előtt tartott előadást Higgy, remélj, szeress! címmel. Sepsiszentgyörgyi előadása után Böjte Csaba ferences szerzetes atyával is találkozott, majd két előadást tartott a budapesti Papp László Arénában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni