RETRO RÁDIÓ

Darnózseli-gyilkosság: nem emberölésért ítélték el a férjet

Darnózseli-gyilkosság: nem emberölésért ítélték el a férjet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 29. 09:38

7 év börtönre ítélték N. Jánost a Győri Ítélőtáblán.

Bűnösnek találta testi sértés vádjában a Győri Ítélőtábla N. Jánost, akit korábban felmentettek az emberölés vádja alól. Halmazati büntetése 7 év börtön, melybe beleszámítják az előzetesben letöltött időt.

Kedden a Győri Ítélőtáblán másodfokon hoztak ítéletet N. János, a darnózseli hentes ügyében, akit felesége, Judit meggyilkolásával vádoltak meg és mentettek fel korábban. Az első felmentő ítéletet a bíró azzal indokolta, hogy a halál okát a szakértők nem tudták megállapítani, így az emberölés nem bizonyítható.

N.-né Kovács Juditot 2014 májusában ölték meg, a gyilkossággal hentes végzettségű férjét vádolták meg, akivel éppen válófélben voltak. Annak ellenére, hogy egy védett tanú látta, ahogy a férfi kiszórja egy zsákból felesége maradványait a közeli Zseli-réten, és számtalan közvetett bizonyíték szólt ellene, a bíróság kétszer is felmentette. N. János korábban bántalmazta a nőt, ezért a bíróság próbára bocsátotta, az áldozat a próbára bocsátás lejárta előtt halt meg.

A két héttel ezelőtti tárgyaláson az ügyész azt mondta, szerinte elsőfokon téves ténybeli következtetést vontak le, a következtetéseket ésszerűtlennek, logikátlannak minősítette. Megismételte, hogy a vádlott ellen szólnak a cellainformációk, és a körülmény, hogy a körözés után letagadta, hogy tud-e felesége sorsáról, pedig akkor már minden bizonnyal a holttestet is megsemmisítette. Azt indítványozta, hogy mivel az emberölés nem bizonyítható, halált okozó testi sértésért vonják felelősségre N. Jánost. Minősítő tényezőként említette, hogy a férfi a bűncselekményt akkor követte el, amikor még a felesége korábbi megverése miatt próbaidőn volt, illetve azt, hogy a holttest megsemmisítésének módja rendkívül kegyeletsértő volt.

A sértetti ügyvéd, Dr. Gál András is a vádlott bűnösségének kimondását kérte, de más minősítéssel. Ő azt szerette volna elérni, hogy mondják ki, hogy emberölés történt. Szerinte számos bizonyíték van arra, hogy N. János a gyilkosságot előre megtervezte, nehezítette az eljárást, és konkrétan tetten érték, amikor felesége belső szerveinek maradványait szórta ki. Akkor azt mondta, reméli, nem most készült tökéletes recept arra, hogyan lehet végrehajtani a tökéletes gyilkosságot.

A bíró az indoklásban azt mondta, továbbra sem tartják minden kétséget kizáróan bizonyosnak, hogy a nő halálát N. János szándékosan okozta, így a számára kedvezőbb vádban ítélték el, nem pedig emberölésért. Kiemelte, hogy aggasztó a családon belüli erőszak egyre gyakoribbá válása, és hogy Judit holttestének eltüntetési módja milyen elképesztően durva és kegyeletsértő volt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.