RETRO RÁDIÓ

Kiderítettük Zente híres fényképének titkát

Kiderítettük Zente híres fényképének titkát
Létrehozva2019. 09. 27. 05:30

Hihetetlen története van annak a megható fényképnek, amelyik bejárta az internetet és megnyitotta a pénztárcákat.

Egy hét alatt összeadták a magyar emberek azt a 700 millió forintot, ami a kis Zentét hozzásegíti az életét megváltoztató génterápiához. Emberek tízezreit mozdította meg az a megható fénykép, amit az édesanya kiposztolt kisfiáról és szintén mozgáskorlátozott kutyusáról.

A Ripost megtalálta a kép készítőjét, akinek nemcsak a fotói, hanem az élethez való hozzáállása is lenyűgöző.

Segítik egymást az SMA-s gyerekek szülei

Nem véletlen, hogy Pinczés Alexandra ilyen átütő erejű felvételt tudott készíteni: maga is jól ismeri Zente betegségét, az SMA-t. Hétéves kislánya, Dorina ugyanis szintén ebben a betegségben szenved.

„Zentét és családját egy évvel ezelőtt ismertem meg. Akkor merült fel először, hogy a kisfiúnak SMA-ja van, és az édesanyja, Krisztina rögtön be is lépett az SMA-betegek szüleinek zárt Facebook-csoportjába. Rögtön kiszúrtam, hogy mindössze 10 percnyire lakunk egymástól, és elkezdtem jótanácsokkal bombázni, hogy milyen gyógyeszközöket, kiegészítőket szerezzenek be Zentének” – emlékszik vissza megismerkedésükre Alexandra.

Az ő életében ekkor már öt éve volt jelen az SMA. Kislányáról, Dorináról 2013-ban derült ki, hogy a genetikai betegség 2-es típusában szenved. Ez valamivel enyhébb, mint Zente SMA1-e, de a tinédzserkornál hosszabb életet neki sem jósoltak.

Dorina már futóversenyen is részt vett

„Akkor még nem voltak elérhetők a gyógyszeres kezelések. 2018-ig rehabilitációra jártunk a Budai Gyermekkórházba” – számolt be a Ripost-nak az édesanya. „Ez nagyon sokat segített, azonban tény, hogy Dorina izmai lassacskán gyengültek. Egy ideig például még szépen tudott állni, mostanra kerekesszékbe kényszerült.„

„Régebben a karját is emelte, most már ez is nehezére esik. Volt egy tüdőgyulladása, az sokat rontott az állapotán. Nemrég pedig a gerincét kellett megműteni. Egy éve kapja a Spinraza nevű gyógyszert, ami sokat javított az állapotán. Arra a génterápiára, amire Zentének gyűjtöttek, az ő esetében nincs esély, azt még azelőtt kell megkezdeni, hogy az izmok elsorvadnak.A gyógyszereknek és a rehabilitációnak köszönhetően azonban Dorina most jól van. Iskolába jár, sokat utazunk, nemrég még egy futóversenyen is részt vettünk: ő az elektromos székével hajtott, mi pedig az édesapjával futottunk mellette.”

„Néha mondogatja, milyen jó lenne járni, én azonban nem a hiányosságokat, hanem az élete pozitívumait igyekszem erősíteni benne. Mint minden SMA-s, ő is nagyon okos. Már 17 hónaposan hosszú verseket tudott fejből, az izomgyengesége ellenére gyönyörűen ír, és nagyon jó tanuló. Ő vezetett el a fotózáshoz is.„

Zente jól bírta a fotózást

Dorina teljes felügyeletet kíván, így Szandra nem folytathatta az egészségügyi pályáját. Ám mindenképp szeretett volna a gyermek ellátásán kívül még valami hasznosat csinálni. Volt egy jó fényképezőgépe, és a kislánya volt az első modellje. Végül annyira beleszeretett a szakmába, hogy elvégzett egy iskolát, és azóta megrendelésre is fényképez.

„Zentéék először karácsonykor jöttek el hozzánk fotózásra, és én már akkor a szívembe zártam a csöpp kisfiút” – emlékszik. – „Később együtt jártunk rehabilitációra, közösen táboroztunk, jó barátság alakult ki közöttünk Krisztivel.”

A híressé lett kép elkészülésének történetét és további részleteket a Ripost pénteki számában talál.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.