RETRO RÁDIÓ

Brutálisan meggyilkolta újdonsült nejét a tatai K. László

Brutálisan meggyilkolta újdonsült nejét a tatai K. László
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 03. 12:05

Alig három héttel a házasságkötésük után végzett feleségével a férfi.

Három hete még boldogan mondta ki egymásnak az igent az 51 éves K. László és a 14 évvel fiatalabb I. Katalin. A boldog mézeshetek után jött a tragédia. Vasárnap este hat órakor az újdonsült férj felcsörgette a helyi zsarukat, akikkel nyugodtan közölte: jöjjenek, ugyanis meggyilkolta a feleségét. A rendőrök teljes készültséggel a helyszínre siettek, látták, hogy László nem hazudott: neje vérbe fagyott holtteste fölött fogadta őket, el sem mozdult onnan. A Bors információi szerint a férfi egy, a műhelyben talált késsel esett neki asszonyának, miután pedig elvitték, mindent aprólékosan beismert, csupán egy kérdésre nem tudott választ adni: miért követte el brutális tettét.

Családja sem érti, mi lelte a szerintük mindig kedélyes, nyugodt Lacit.

„Fát lehetett vágni a hátán, olyan nyugodt és türelmes volt mindig, mindenkinek csak a javát akarta” – mondta el a Borsnak könnyeivel küszködve a férfi egyik rokona, aki elárulta, hogy a páros egy éve ismerte egymást, nagy szerelem volt az övék.

„Lacika a tenyerén hordozta Katit, nem tudott olyat kérni az a nő, amit ne teljesített volna neki. Aznap is valamit kért, de sosem tudtuk meg, hogy mi volt az, és miért lett ez a vége. Bele sem merünk gondolni, Laci édesanyja mit élhet át, pár éve a másik fiát egy motorbalesetben vesztette el” – ingatta a fejét összetörten a rokon arra utalva, hogy a férfi börtönbe kerül. A lap úgy tudja, a pár bár megházasodott, mégsem éltek együtt.

„Furcsa kapcsolat volt ez, mert a lagzi előtt egy nappal jelentették be, hogy egyáltalán megesküsznek, de azután sem éltek együtt. Laci itt élt az anyukájával, Katika meg a saját házában a három gyerekével. Csak akkor aludt Lacinál, amikor a gyerekekre az apjuk vigyázott” – tette hozzá. Katalinnak három, míg Lacinak egy gyermeke maradt félárván, úgy tudjuk, hogy a sokkoló híreket már elmondták Kati 14, 12 és 8 éves gyerekeinek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.