RETRO RÁDIÓ

Fordulat a nyíregyházi kettős gyilkosság ügyében, kiderült az igazi ok

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 08. 30. 06:15

A helyzet bonyolult volt a gyilkos és áldozatai között, ugyanis a tettes rendszeresen zsarolhatta egy felvétellel a fiatalabb megölt férfit.

Nem képes felocsúdni a hétfői tragédia óta N. János családja. A férfit hátba lőtte gyilkosa, a fiát, Jánost a ház bejárati ajtaján keresztül vadászta le kegyetlenül.

Fotó: MTI – Balázs Attila

„János egész életében a családjáért élt, bármit megadott volna értük. Akkor délután is pontosan tudhatta, hogy a halálba megy, hiszen hátat fordított a fia gyilkosának, hogy segítsen Jánoson, pedig már nem volt mit tenni”– mondta könnyes szemekkel az apa testvére, Bálint, akitől a Blikk azt is megtudta: a rendőrök a kamera felvételeinek másolatát elvitték a panzióból. A felvételeken nem először szerepelhetett H. Miklós. A gyilkossá vált férfi ugyanis korábban is megfordult a panzióban.

„Sokszor láttuk már a környéken, még a vendégházba is többször bement. Állítólag gyakran jött fenyegetőzni Jánosékhoz, ám ők mindig elhajtották” – mondta egy neve elhallgatását kérő utcabeli, aki úgy tudja, hogy komoly balhé nem, de kisebb dulakodás, hangos szóváltás is volt korábban a férfiak között.

Bár az ügyészségi közlemény szerint féltékenység miatt ragadott fegyvert Miklós, hogy megtorolja felesége elcsábítását, a családot ismerő barát szerint más állhatott a háttérben.

„A szálláshely kamerái félreérthető helyzetben rögzíthették az ifjabb Jánost és Miklós feleségét. Ezzel a felvétellel akarták sakkban tartani a családos férfit, ám ő nem engedett a zsarolásnak. A gyilkosság napján is emiatt járhatott Jánoséknál az asszony. Pénzt akart a hallgatásért, de János lerázta” – mondta a férfi ismerőse, aki szerint János az utóbbi időben letörtnek tűnt.

A panziós környezetében most már nyíltan úgy tarják: későbbi gyilkosa zsarolhatta a férfit. H. Miklós felesége, Mariann a felvételek miatt többször is a panziós nyakára járt az elmúlt hónapban, egy idő után a vadász fenyegette is őt.

A Bors úgy tudja, a rendőrség megvizsgálja Ma­riann szerepét is az ügyben. A nőt egyelőre csak tanúként hallgatják meg. A 42 éves H. Miklós előzetes letartóztatásban van, akár életfogytiglani börtönt is kaphat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.