RETRO RÁDIÓ

Szívszorító fordulat a Hableány kapitánya ügyében

Szívszorító fordulat a Hableány kapitánya ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 08. 07:15

A család nem akarja annak a folyónak visszaadni a kapitány hamvait, amely elvette az életét.

Nagyszabású gyászceremóniát szervez a Panorama Deck hajótársaság a május 29-i, tragikus dunai hajóbaleset magyar áldozatainak. Akik részvétüket szeretnék nyilvánítani pénteken Budapesten L. László kapitány és P. János matróz bú­csúz­tatásán, a Margit hídon szórhatnak virágszirmokat (és környezetvédelmi szempontok miatt csakis azt) a Dunába. Eddig egyébként ti­zenkét hajó jelezte, hogy részt kíván venni a ceremónián.

"Körülbelül délben két hajónak zendülnek fel a kürtjei, amit a folyó fővárosi szakaszán mindenhol hallani lehet majd" – mondta a Borsnak Tóth Mihály, a Panorama Deck szóvivője. A kapitány hozzátartozói kü­lön kérték, hogy a szívszorító szertartáson óvják őket a sajtónyilvánosságtól. A hajótársaságnak ezt figyelembe kell vennie. "Nekünk egyértelműen az a legfontosabb, amit a család szeretne, azon dolgozunk, hogy mindenki úgy vehessen részt az eseményen, ahogy kíván" – tette hozzá Tóth.

A Bors információi szerint László hamvait nem szórják a Dunába, mint Jánosét. A búcsúztatás után a család magához veszi azokat, és majd szűk körben helyezi örök nyugalomra. Vagyis a kapitányt nem adják vissza a folyónak, amelyben életét vesztette.

Felháborító részletek derültek ki

A Bors emellett azt is megtudta: úgy fest, hogy a koreai turistákkal teli Hableányt a Dunába borító Viking Sigyn szállodahajó legénysége kiradírozható tollal vezette a kötelező hajónaplót.

"Ez teljes mértékben érthetetlen. Ilyen esetben felmerül a kérdés, vajon hányszor használták a radír részét a tollnak? Egyáltalán hogyan lehetséges ez?" – tette fel a kérdést dr. Gulyás Krisztián ügy­véd, aki a Hableány kapitányának hozzátartozóit képviseli.

A Viking Sigyn fekete dobozából egyébként a kezdeti nehézségek ellenére minden adatot sikerült kinyerni. A BRFK ezekből teljes képet kaphatott, jelenleg ezen dolgoznak a szakértők. Dr. Balogh Szabolcs, az elhunyt magyar matróz családjának egyik ügyvédje szerint az biztos: a Viking Sigyn radarképén a baleset előtt felvillant a Hableány hívóképe és pontos pozíciója, amit a kapitánynak észre kellett volna vennie.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.