Létrehozva: 2019.07.28.

Fogadott fiával végzett a csengelei mészáros: most halálos betegen vegetál a börtönben

Az M5-ös autópályán végezte ki fogadott fiát a hidegvérrel gyilkoló német.

Fogadott fiát öt golyóval küldte a másvilágra, de a sors most az M5-ösön hidegvérrel gyilkoló némettel sem bánik kesztyűs kézzel: halálos betegként tengődik a börtönben.

Az 53 éves, török származású férfit már rákos betegként adták át az osztrák rendőrök Magyarországnak másfél éve. Az állapota azóta egy cseppet sem javult, áttétek alakultak ki a szervezetében, és már a vészesen közelgő halálát is elfogadta.

"Orvosi papírjai vannak arról, hogy nem köteles elhagyni az ágyát, és az egészségi állapota okán a sétát is kihagyhatja. A fájdalmai miatt nem is szeret felkelni az ágyból, minden idejét ott tölti. Ezért eleinte fegyelmiket is kapott, de a bv-bíró ezeket eltörölte" – mondta a Borsnak dr. Halász Tamás, az előre kitervelt emberöléssel és lőfegyverrel visszaéléssel vádolt férfi szegedi védője.

A hosszú, őszhajú vádlott jelenleg a Szegedi Fegyház és Börtönben raboskodik, de kivizsgálásokra rendszeresen viszik a tököli rabkórházba. A férfi, aki egy családi viszályt rendezett le oly drasztikusan, első fokon életfogytig tartó fegyházat kapott. Eszerint legkorábban harminc év múlva szabadulhatna feltételesen. Tíz esztendőre az országból is kiutasították.

"A célunk, hogy másodfokon határozott idejű szabadságvesztést kapjon. A megfelelő kezelések miatt Németországban szeretné tölteni a büntetését, ám életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a jogszabályok miatt nem adható ki oda" – magyarázta az ügyvéd.

Az 53 esztendős férfi évekkel korábban ismerte meg bolgár áldozatát, akinek segített Ausztriába költözni, munkát keresett számára, és kölcsön is adott neki pénzt. Ám azt nem kapta vissza, és a vérengzéshez részben ez vezetett. A védő leszögezte: számos személyes sérelem állt a háttérben.

"Nagyon régen egy bolgár kórházban ismerkedett meg védencem az áldozat édesapjával. Világra szóló barátságot kötöttek, többször nyaraltak is egymásnál. Aztán a fiát szívességből magához költöztette Ausztriába. Felkarolta, munkát szerzett neki, a fogadott fiaként szerette. Aztán a fiatalember felesége is odaköltözött. Ám miután kiderült védencem betegsége, elköltöztek és teljesen elfordultak tőle. Jól jelzi ezt, hogy korábban megígérték: a születendő gyermekük róla kapja a nevét, de ez sem így lett" – sorolta dr. Halász Tamás.

Amikor a vádlott megtudta, hogy a pártfogoltja hazautazik, a vádirat szerint elhatározta, hogy utánamegy és megöli. Õ azonban állítja: nem tervezte meg előre a dolgot. Mindenesetre a bolgár férfi egy munkatársával megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél Csongrádban, ahol elaludtak. A vádlott a kezében egy pisztollyal bekopogott az autó vezető felőli oldalán. A bolgár felriadt, felismerte a férfit, és megpróbált elmenekülni a kocsival. A lövéseket nem kerülhette el, öt golyó fúródott a testébe, és meghalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten