Exkluzív interjú a Ripostnak: Így dolgozik egy igazi helyszínelő

%Ripost%: „Gyerekként is helyszínelő, azaz bűnügyi technikus akart lenni?”
Erős Zsolt: „Emlékszem, már kisgyermekként rendőr akartam lenni, pedig a családomban nem volt egyenruhás. Nem is tudhattam, hogy ez a szakma pontosan mivel jár, de biztos voltam benne, hogy ez lesz a hivatásom.”

%Ripost%: „17 éve dolgozik helyszínelőként, vissza tud emlékezni az első ügyére?”

E. Zs.: „Persze! Két „legelső” ügyem is van, ami örökre megmaradt az emlékezetemben. Éppen egy önakasztáshoz riasztottak minket, ilyet korábban nem láttam. Mindig azt hittem, hogy az akasztás olyan, mint a filmekben, de az élet produkál nagyon fura dolgokat. Volt egy olyan helyszínem, ahol az ember az ágyban feküdt és úgy fojtotta meg magát. Vannak olyan helyszíneink, ahol a holttestekre napokkal később találtak rá, ilyenkor nagyon előrehaladottak a bomlási folyamatok. Az első ilyen helyszínemen lévő szagok örökre beleívódtak az emlékezetembe.
Aki ezt a szakmát választja, az tudja, hogy a legkeményebb, ha rokonhoz, ismerőshöz vagy gyerekhez riasztják. Velem az utóbbi történt, egy nyolc év körüli kisgyermekhez hívtak. Éppen iskolából ért haza, még a hátizsák is a hátán volt… Kiderült, hogy a saját apja ölte meg, aki később öngyilkos lett. Válófélben voltak, és a feleségét akarta így megbüntetni. Ez nagyon megrázott. Ezt sem lehet megszokni.”

%Ripost%: „Mi a legfontosabb, amikor kiérnek egy helyszínre?”

E. Zs.: „Csapatban dolgozunk, amit a szemlebizottság vezetője koordinál. A dolog nem úgy működik, mint a filmekben, hogy a helyszínelő odamegy, összegyűjti a bizonyítékokat és nyomoz, aztán kihallgatja a tanúkat és letartóztatja a tettest, nem. Minden feladatra megvan az adott rendőrségi osztály, mindenki a saját munkáját végzi. Miután megkapjuk a riasztást, a járőr ellenőrzi, hogy a bejelentés valós-e összeszedik az információkat, majd azokat átadják nekünk. Mi tárgyi nyomokat, bizonyítékokat rögzítünk. A legfontosabb egy helyszínen a holttest, az első lépés mindig a test „körbejárása”. Előttünk csak a mentőegység mehet be, de minden mozdulatukról beszámolnak a jelentésben. Ha például odébb raknak egy széket vagy egy tárgyat, nekünk arról tudnunk kell. Fénykép- és videófelvételeket készítünk.”

%Ripost%: „Látjuk a fényképeken azokat a furcsa fehér ruhákat, maszkot, kesztyűt viselnek.”

E. Zs.: „Alapvetően mi civil  ruhában járunk. Védőfelszerelésnek használjuk azokat a bizonyos fehér ruhákat a saját ruhánkra felhúzva. Ehhez viselünk gumikesztyűt, úgynevezett lábtyűt és a maszkot. Ez nemcsak minket véd, hanem a helyszínt is: mi sem hagyhatjuk hátra a saját nyomainkat, anyagmaradványainkat.”

%Ripost%: „Volt olyan bizonyíték, amit megtaláltak és perdöntő volt egy ügyben?”

E. Zs.: „Számtalan…”

%Ripost%.: „Úgy hallottam, van olyan folyadék, ami előhozza az eltüntetett vért, de olyan tisztítószer is, ami háztartási boltban kapható, és nyomtalanul eltünteti a vérfoltokat. Igaz ez, vagy városi legenda?”

E. Zs.: „Vannak olyan speciális vegyszereink, amik például a már régen felmosott, eltüntetett vért is megmutatják. Amikor azt hiszi az elkövető, hogy tükörsimára pucolta a padlót, akkor is megtaláljuk rajta a nyomokat.”

%Ripost%: „Mit gondol a helyszínelős tévésorozatokról? Mennyire fedik a valóságot?”

E. Zs.: „Múltkor kapcsolgattam a tévét és belefutottam egy filmbe. Néztem egy ideig, aztán kikiabáltam a feleségemnek: „Ekkora bravúrokra még Amerikában sem lehetnek képesek!” Nagyon sokszor olyan szakértői munkát végeznek el 40 perc alatt, amit egyszerűen nem lehet ennyi idő alatt megoldani.”

%Ripost%: „Hogyan megy haza egy rendőr egy emberölés helyszínéről?”

E. Zs.: „Mint más a munkából. Amikor dolgozom, akkor félre kell tennem az érzelmeket és csak a feladatra koncentrálok, mert annak 100 százalékosnak kell lennie.
Szerencsésnek mondhatom magam, még kezdőként ismerkedtem meg a feleségemmel, aki ápolónő, bár ügyekről otthon nem beszélünk, de maximálisan megérti, hogy mit élek át egy-egy helyszínen.
Egyébként azt mondják, a szingli kollégáim, hogy ismerkedésnél – amikor kiderül, hogy mit dolgozunk – az nagyon menő.”
 

%Ripost%.: „Úgy tudom, hogy van egy 12 éves fia, ő is helyszínelő szeretne lenni?”

E. Zs.: „Szoktam neki mesélni – nyilván nem konkrét ügyekről – pontosan tudja, hogy mit dolgozom, de úgy látom, inkább az egészségügy felé orientálódik.”

%Ripost%: „Az látszik, hogy mennyire szereti a munkáját. Van olyan része, amit ennyi év után sem tud megszokni?”

E. Zs.: „A legnehezebb mindig a hozzátartozókkal beszélni. Általában a járőrök, nyomozók közlik a halálhírt, de az is előfordul nagyon sokszor, hogy először mi találkozunk a teljesen összetört családtagokkal. Ezt nem lehet megszokni. Soha.”