RETRO RÁDIÓ

Brutális állatkínzás a Budapesten, a kamera mindent vett az állatkertben

Brutális állatkínzás a Budapesten, a kamera mindent vett az állatkertben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 13. 17:47

Valaki kockakõvel ütött agyon egy teknõst, az állatnak óriási fájdalmai lehettek. Szörnyû sérülések borították a testét.

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét.  Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, ezért el kellett altatni. 

Az állatkert azt írja közleményében, az állatnak óriási fájdalmai lehettek, mert a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, és a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. 

A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben. 

Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot.  A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak, illetve csütörtökön kora délután helyszíni szemlét is tartottak a teknősök kifutójánál.

A rendőrség közreadta a nő fotóját is, egy zöld nadrágos elkövetőt keresnek:

Az ilyen védett állatfajok egyedeinek elpusztítása, illetve károsítása esetén  természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.