RETRO RÁDIÓ

500 kilométerrel arrébb kutatnak már a Hableány áldozatai után

500 kilométerrel arrébb kutatnak már a Hableány áldozatai után
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 02. 12:45

A koreai és a magyar keresõalakulatok már egy romániai gátnál kutatnak.

A dél-koreai lapok értesülése szerint a koreai és a magyar kutatócsoportok kiterjesztették a keresést, és már a Duna romániai szakaszán keresik a szerdai hajóbaleset áldozatait. A Chosun úgy tudja, Budapesttől mintegy 500 kilométerre kutatnak most éppen.

Song Soon-geun ezredes elmondta, számításba véve, hogy mennyire gyors a Duna sodrása és hogy mennyi idő telt már el, úgy vélik, a folyó romániai szakaszán találhatnak áldozatokra. Mint mondta, reménykednek benne, hogy a Vaskapunál talán fennakadt pár test. De természetesen a szerb hatóságok segítségére is számítanak, velük is felvették a kapcsolatot.

A lapnak a dél-koreai külügyminiszter megerősítette, hogy drónokat is bevetettek a keresés közben, valamint még mindig azt tervezik az alakulatok, hogy körbeveszik a Hableány roncsait fémlapokkal, hogy csökkentsék a sodrást.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.