RETRO RÁDIÓ

Családi tragédia Debrecenben: holtan találták a négygyermekes édesanyát

Családi tragédia Debrecenben: holtan találták a négygyermekes édesanyát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 28. 13:05

Szombaton még a születésnapját ünnepelték, vasárnap reggel pedig már nem tudták felébreszteni a családanyát.

A nagyszülőknél, ágyban halt meg a 40 éves Judit, aki négy gyermeket, köztük egy 4 hónapos csecsemőt és szeretett férjét hagyta itt.

Az asszonynak látszólag semmi baja nem volt, mégsem ébredt fel azon a szörnyű vasárnapon.

„Tavaly októberben született meg a negyedik gyermekünk. A születése után nem sokkal kiderült: Judit szívbeteg, gyógyszeres kezelésre szorul, a babát nem táplálhatja” – meséli megtörten az édesapa, Károly. „Orvosról orvosra jártunk, mellette természetgyógyász is gyógyította. A leletei szerint minden rendben volt, vasárnap mégis megtörtént a tragédia: nem ébredt fel” – csuklott el az apa hangja.

A család éppen a házukat építi Gyömrőn, addig a debreceni nagyszülőknél húzzák meg magukat, hiszen három gyerekkel és egy kismamával nem volt egyszerű albérletet találni tavaly. Így kerültek Hajdú-Bihar megyébe. Judit hétfőn ünnepelte volna a 41. születésnapját.

„Szombaton még köszöntöttük a szeretteinkkel, családunk egy részével. Torta és mulatság, ugráltak körülöttünk a gyerekek. Aztán másnap megtörtént a tragédia, én pedig már arra sem emlékszem, hogyan mondtam ezt el a gyerekeinknek” – mesélte a Blikknek a családfő, akiért most számtalan ismerős és ismeretlen fogott össze.

A tűzoltóként dolgozó férfi ugyanis egyelőre nem áll munkába, s egy ismerős anyuka gyűjtést szervezett számukra.

„Most még sokat tud segíteni a család, hiszen itt vagyunk, összefogunk. De el sem tudom képzelni, mi lesz velünk, amikor pár hónap múlva beköltözünk a családi házba, Judit nélkül” – tette hozzá Károly.

Egyelőre nem tudni, miért halt meg ilyen hirtelen az édesanya, a család a vizsgálat eredményeit várja. Az eddigi információk szerint szívelégtelenség okozhatta a tragédiát.

„Meglátásom szerint tüdőembólia, szívinfarktus vagy az érfalak szétválása okozhatta az édesanya halálát álmában” – vélekedett dr. Bense Tamás családorvos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.