
Február 5-én folyósítják elõször a most bevezetett "gyermekek otthongondozási díját" (gyod) mintegy 17 ezer családnak. Nemcsak a gyod, hanem minden ápolási díj folyamatosan emelkedni fog 2022-ig. Mindezt Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jelentette be csütörtökön.
A kormány januártól vezeti be a gyod-ot a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára. Ennek díja bruttó 100 ezer forint lesz.
Ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-ig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára.
A gyod összege 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, és eléri majd az akkori minimálbér szintjét.
![]()
Rétvári Bence hangsúlyozta azt is, hogy január 1-jével minden egyéb ápolási díj összege is emelkedik. A növekedés az idén 15 százalékos, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 5-5-5 százalékos lesz, ami 30 százalékos emelkedést jelent összességében.
Ápolási díjat az igényelhet, és főleg az kaphat, aki az ápolt hozzátartozója és az ápolást otthonában végzi.
A 18 év alattiaknál azok, akik állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorulnak. Az erről szóló igazolást a gyermekklinika, gyermek szakkórház, kórházi gyermekosztály, szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosa állítja ki két példányban.Felnőtteknél pedig a rehabilitációs hatóság a komplex minősítés során megállapítja, hogy a megváltozott munkaképességű személy egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes.







