RETRO RÁDIÓ

Toronyóra lánccal, őrület, hogy mennyit költöttünk idén a karácsonyra

Toronyóra lánccal, őrület, hogy mennyit költöttünk idén a karácsonyra
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 28. 12:05

Rekordösszegben vásároltak a családok az idén a karácsonyi ajándékokat, kiegészítõket, élelmiszereket. A becslések szerint brutálisan nagy lesz a 2018-as kiskereskedelmi forgalom.

Idén 11,5 ezer milliárd forint körül várható a kiskereskedelmi forgalom  a Magyar Idők  szerint.

A lap kiemelte, hogy karácsony után is rekordmagasságban a lakossági fogyasztás az év végi leértékeléseknek, a készleten maradt termékek kiárusításának és az óév búcsúztatására való felkészülésnek köszönhetően.

Tavalyhoz képest az idén bő ezermilliárd forinttal nagyobb összeget hagytak a családok a boltok pénztáraiban, az értékesített termékek mennyisége több mint 6 százalékkal emelkedett. Változatlanul élénk a lakossági fogyasztás a két ünnep között, főként az élelmiszer-alapanyagokat, italokat kínáló áruházláncoknál, amelyekben már a szilveszter jegyében folynak a bevásárlások. Az egész évben tapasztalt ütemes bővüléshez hasonlóan a tartós fogyasztási cikkek piaca is élénk maradt karácsony után. Kiemelték: nem kevesen az ajándékok cseréje miatt keresik fel az üzleteket.

Decemberben 1200 milliárd forint körül alakul a bolti értékesítés, ami azt jelenti, hogy az év utolsó hónapjában a lakosság nagyjából 10 százalékkal költ többet tavaly decemberhez képest

- mondta a Magyar Időknek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Hangsúlyozta: rekordot ér el a kiskereskedelem az idén, egész évben csúcson volt a lakossági fogyasztás.

„A családok jövedelmi helyzetének erőteljes javulását jól tükrözi, hogy folyó áron számolva a vásárlók 2018-ban összességében körülbelül nyolc százalékkal költöttek többet napi fogyasztási és tartós cikkekre" - fogalmazott Vámos György.

A főtitkár arról is beszélt, hogy a teljes magyarországi kiskereskedelem a tavaly mért 10 465 milliárd forintos forgalom után ebben az évben várhatóan 11,5 ezer milliárdos értékesítést ér el. A lap megjegyzi, hogy a két ünnep között sokan akarják kicseréltetni az ajándékba kapott termékeket. Ha azonban nem minőségi, csupán esztétikai probléma merül fel, gyakran a vállalkozó jóindulata szükséges ahhoz, hogy célt érjen a fogyasztó - olvasható a Magyar Időkben.

Az áru sikeres cseréjének mindenkor általános feltétele a nyugta megőrzése, valamint a felesleges termék újszerű állapotának védelme, lehetőség szerint az eredeti csomagolásban – közölték tanácsadók.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.