Létrehozva: 2018.12.12.

Módosította a parlament a munka törvénykönyvét

Megszavazta a parlament szerdán a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidõbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetõségét.

Három fideszes képviselő, Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Gábor előterjesztését 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama - ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják - kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap - vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.

Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, "önként vállalt túlmunka" elrendelhető.

A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.

A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni - kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál.

A Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni