Létrehozva: 2018.11.13.

Sokkoló: videózta az ámokfutást a halálos balesetet okozó isaszegi sofőr

Az ütközésben B. Gabriella azonnal az életét vesztette. A másik autó sofõrje, B. R. állítólag jóval gyorsabban hajtott a megengedettnél.

A férfi előzés közben áttért a szemközti sávba, ahol Gabriella közeledett, szabályosan.

Egy ismert figurája a városnak, nem nagyon találnak itt olyan embert, aki ne tudná, kiről van szó. A barátaival majdnem minden hét végén itt száguldoznak, az emberek rettegnek, hogy mikor ütnek el valakit – árulta egy férfi.

B. R. nem is igazán titkolja, hogy szereti a sebességet, a szabályok pedig egyáltalán nem érdeklik. Közösségi oldalára több olyan videót is feltöltött, amelyen vezetés közben telefonál, vagy éppen élőben beszélget barátaival, egyik kezével a kormányt fogja, a másikkal pedig a készüléket. Az egyik posztjában azon nevetnek az ismerősével, aki a volán mögött ül, hogy mennyire berúgtak.

R. szerencsére már aránylag jól van, nem esett komolyabb baja. Nem szabad elhinni a róla szóló pletykákat, az emberek irigyek, mert jó melója van, amiből rendesen megél. Kocsikkal foglalkozik, szerintem sokkal jobban vezet, mint egy átlagember – vette védelmébe R.-t egyik ismerőse a Blikkben.

B. Gabriella a baleset előtt egy töltőállomáson tankolt, majd kifordult a főútra, ahol belecsapódott B. R. autója.

– Gabit mindenki szerette, mert akin csak tudott, segített. Nemrégiben költözött a településre, négy kutyája is volt. Nagy állatvédő, a sajátjai mellett voltak befogadott uszkárjai is. Nagyon sajnálja az egész település – sírta el magát Ferenc, aki szintén a településen lakik.

Gabriellával a baleset idején ott volt két kutya is. Az egyik állat annyira megijedt, hogy elrohant, azóta is hiába keresik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára